Hófehérke és a berlini fiúk [antikvár]

Egy ilyen meglehetősen vegyes kötet elé, úgy gondolom, feltétlenül előszót kell írnia a szerzőnek, némi túlzással azért, amit a (gyerekíró) Karinthy Frigyestől „lopott" címmel jelezni kívántam. De azért ennél többről is szó lesz. Előrebocsátom, nem vagyok irodalomtörténész, -kutató, -kritikus, nem oktattam soha (bár lett volna hozzá kedvem és merszem) gyermek- és ifjúsági irodalmat. Magamat leginkább olvasónak (lektornak) tartom. Olvasó vagyok, amióta eszemet tudom. Emlékezetemben elevenen él, micsoda öröm volt hatévesen Gárdonyi Egri csillagokját kézbe venni, pedig még csak szótagolva tudtam olvasni. Tehát regénnyel kezdtem az irodalommal való ismerkedést, a könyvvel való barátkozást. A mese, bevallom, sajnos jóformán kimaradt az életemből. Sem a nagy-szüleim, sem a szüleim nem meséltek nekem. Egyéb dolguk, gondjuk is akadt annak idején, az ötvenes évek első felében, mint hogy odatelepedjenek az ágyam szélére és mesét mondjanak, vagy felolvassanak. A klasszikus mesék persze csak eljutottak hozzám valahogy, s itt a Grimm-mesékre gondolok elsősorban. De Benedek Elek helyett én Móra Ferencet olvastam inkább, akit már Verne, Dumas, Jókai, Victor Hugó követett. (Hogy aztán Stendhalon, Flauberten, Dosztojevszkijen, Thomas Mannon és Kafkán át eljussak Hasekig, Bulgakovig, Camusig és Beckettig.) De hadd legyek pontos: apám igenis mesélt nekem. Elmondta a fiának hadifogsága történetét, és megismer-