"Hogy Atyád hírébül semmit is le ne hagyj" [antikvár]

Előszó A Pápai Páriz család Pápától Gyulafehérvárig, Désig, majd Nagyenyedig ívelő, fordulatokban gazdag történetével először elsőéves egyetemista koromban, Kovács Sándor Iván tanár úr sziporkázó, életteli „régi magyaros" óráin találkoztam. O maga ugyan nem volt különösebben szelíd egyéniségű, de nagy tisztelettel és szeretettel emlegette Pápai Páriz Ferencet, „a béke emberét"; Ferenc apjáról, a teológus-dinasztiát alapító Imréről akkor még nem esett sok szó a magyar bölcsészkarokon, ahogyan többi, hozzá hasonlóan jeles puritán szerzőnkről sem. Pápai Páriz Imre nagyhírű Ferenc fiának is elsősorban szótárszerkesztői és orvosi vonatkozású műveiről beszéltünk a hetvenes években, hitmélyítő munkáiról sokkal kevesebbet. Pápai Páriz Ferenc iránti érdeklődésemet a hetvenes évek legvégén, s a nyolcvanasok elején árnyalta azután két, egyaránt magánjellegű, de nem tanulságok nélküli tényező. Az első: az ugyancsak a régi magyar irodalom kutatásának már nagyon ifjan elkötelezett férjem egyetlen, nagy becsben tartott „vagyontárgya" egy Pápai Páriz-féle Dictionarium la-tino-hungaricum volt, az 1802-es kiadás, amelyet az akkori antikváriumi árakon egy diák is meg tudott venni magának. Ma is családi könyvtárunk egyik nagy becsben tartott darabja. A második, ugyancsak e nevezetes, pápai kereskedőiből erdélyivé és áronivá lett család irányába mutató történés pedig Jékely Zoltánnal kötött barátságom időszaka, amelynek a nagyenyedi születésű költő, műfordító, dráma-, próza- és esszéíró hirtelen halála vetett véget. Az ő szellemi térképén 9 cs