Hungária irodalmi lexikon [antikvár]

ELOSZO Törléiielmünk legviharosabb évének legszégyenletesebb napjaiban fogtunk hozzá ennek a világirodalmi lexikonnak elkészítéséihez. Akkor niáv tizenhét éve volt, hogy utóljára jelent meg irodalmi lexikon Magyarországon és tizenliét év az irodalomban nagy idő: írók és irá-nj'ok tűnnek fel és le, buknak és diadalmaskodnak, tehetségek bukkannak fel és mondanak csődöt és lexikon csak akkor tudna a tehetség s az írás iramával lépést tartani, ha sohasem nyomtatnák ki. Ha volna egy szép palota s a termeiben szorgalmas munkatársak, tanárok, tudósok, írók és kritikusok napról-napra számon tartanák és följegyeznék a világ minden irodalmi eseményét, könyvét, íróját, színházát. Valóban, a lexikon igazán csak akkor jó, ha élő lexikon, hiszen az irodalom is él és az allíotás nem fejeződik be soha. Lexikont lezárni csak úgy lehel, ha mindjárt vállaljuk is a hiányosság, tö)kéletlenség és pontatlanság bűneit. Nekünk azonban számot kellett vetnünk azzal, hogy először is nincs ilyen tündérpalota, másodszor pedig a közönség mégis csak szerelne tájékozódni az írókról, irodalmi irányokról, s főképpen a legtijabbakról, ha csak arra a néhány évre is, ameddig lexikonunk élő lexikon marad. Az volt a célunk, hogy az olvasóközönséget tájékoztassuk az írókról és irodalmakról, még pedig lehetőleg a mai napig. De az irodalom fogalmát a szépirodalomra korlátoztuk és legfeljebb mt-g az irodalomtörténetre és az irodalmi kritikára. S ennek a korlátnak keretén toelül is azokra az írókra és művekre, akiJv és amelyek vagy a saját koruk jellegzetes kifejezői, vagy akik máig is értékes müveket alkotlak. Felvettüik tehál lexikonunkba az esztétika, az irodalomtÖTténet, a kritika, ritkábban a szociológia, filozófia és történettudomány képviselőit is, mert úgy éreztük, hogy ezeknek működése és alkotása szorosan hozzátartozik a szépirodalmi irányok és alkotások megértéséhez. S ugyancsak felvettük az esztétikai és irodalomelméleti műszavakat és fogalmakat is, mert az irodalmi műfajok körül éppen ezek adják meg a kellő tájékoztatást. Hogy mekkora munkát vállallunk, csak akkor derült ki, mikor a szervezésre, az anyag kiválasztására és összeállítására került a sor. Tombolt a háború és tombolt a német s nyilas terror. Eleinte csak azon éreztük a barbár és szennyes sajtódiktatúra nyomását, hogy értékeléseink hangját tompítanunk kellett és címszavaink megválogatásában is óvatosan kelleti eljárnunk, hiszen fejével játszott volna, aki — mondjuk — Majakovszkijt vagy Illés Bélát fel merte volna venni a lexikonba, vagy Thomas Mannt érdeme és értelme szerint méltatta volna. De a nyomást hamarosan követték az ökölcsapások: egyre-másra hurcolták el a náci-pribékek munkatársainkat. Közülük, sajnos, sokan örökre távoztak körünkből! Kegyeieltel és barátsággal emlékezünk meg róluk itt, akik nem érhették meg a nagy mű megjelenését, akik nem láthatták meg a lexikont olyan alakban, amilyenben végre megjelenhetiik s amilyennek ők is álmodták. Emlékezzünk meg itt a lelkes irányítóról, Rába Leóról, a Hungária Könyvkiadó igazgatójáról; K. Havas Gézáról, akit szókiinondása és hajthatatlansága miatt már akkor is féltettünk és — sajnos — nem ok nélkül, Gáspár Zoltánról, a szociológusról és történészről, a Szép Szó szerkesztőjéről, az urbánus és népies írók vitájának egyik szóvivőjéről, aki rejtekhelyén tűzharcban esett el. Puskás Lajosról, az u. n. partizánper egyik vádlottjáról, akit Dachauban öltek meg a németek. Jobb lett volna munkánk, ha velük fejezhettük volna be. Rendkívül nehéz volt ezekben az időkben az adatok összegyűjtése. A világ Részen mással foglalkozott, a szellem sokáig a sarokban gubbaszkodott és még most is alig mer elő-óvakodni. Külföldi forrásmunkáink, bibliográfiáink és lexikonaink, főleg az újabb írókra vonatkozólag, nem voltak. Maguk az írók is lappangtak, szétszóródtak, hiszen a terror úgy szétrobbantotta a szellem embereit, hogy sokan Amerika és Afrika messzeségeiben találtak csalt ideiglenes otthont és megnyugvást, s itthon és a külföldön nem egy a halálba menekült a