Igét őrizve [antikvár]

„.A három évtizedre tekintve azt kell látnunk, hogy nemigen volt csillogás, nemigen volt ünneplés, hanem inkább egy felülmúlhatatlan belső törekvés\ lázas alkotói munka és belső önépítés, hogy megmaradásunk lélektana újabb és újabb alkotásokra ösztönözzön bennünket" - emlékezik vissza a megtett útra Szúnyogh Sándor 1991- ben, a szlovéniai magyar irodalom 30 éves jubileuma kapcsán. Most kezünkbe vehetjük ezt az antológiát; amely a szlovéniai magyar költészet múltja és jelene szempontjából is mérföldkőnek számít. Költészetünk "harmadvirágzásának" a lenyomata ez a könyv. Három nemzedék hangja, felbuzdulásai, az igéért folytatott mindennapi küzdelmei ezek a versek. Egy olyan tájon, ahova a szellemek csak vendégségbe jártak, vagy menedéket; némi szélárnyékot remélve jöttek a századok viharai közepette. E huzatos táj népek átjáróházának számított az elmúlt századokban. Gyakran nem csak az igét kellett őrizni, hanem -jelképesen - a névutókat és a kötőszókat is. Az élet értelmét jelentő szót, a teremtést megelőlegezendő első tettet, mely tudjuk: „kezdetben vala". A jelen antológiában szereplő versek szinte mindegyike őriz valamit a címben megfogalmazott „cselekvési programból", az anyanyelv iránti hűségből, abból a küzdelemből, amit egy kis nemzetrész azonosságjegyei megőrzéséért folytatott az elmúlt közel 4 évtized alatt.