Így szerettek ők [antikvár]

2012 januárjában a síelésről kerestem fotót az interneten, amikor hirtelen felbukkant Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni síruhás képe. Fiatalok voltak, szépek, mintha csak a kortársaink lennének. Egy szimpatikus szerelmespár a sípályáról, akiket szívesen megszólítanánk, de közben nem tudunk elfelejtkezni a rájuk váró jövőről. Úgy éreztem, a fotót barátaimnak is látniuk kell, ezért feltettem a Facebook-oldalamra. Néhány órán belül több százan osztották meg a képet, Radnóti-idézetekkel egészítették ki, kommentálták. Meglepett, hogy egy irodalmi tárgyú fotónak ekkora hatása van. Pontosabban azon lepődtem meg, hogy másra is ilyen erős hatást gyakorol, nemcsak rám. Másfél évtizede még irodalomtörténetet tanítottam a pécsi bölcsészkaron, aztán otthagytam a tudományos pályát, és kommunikációs tanácsadással kezdtem foglalkozni. Ma is ebből élek, de az irodalomtörténet megmaradt hobbinak, kikapcsolódásnak. Innentől kezdve mindennap feltettem valamit a barátaim szórakoztatására: egy régi fotót és pár magyarázó mondatot. Néhány hét múlva azon vettem észre magam, hogy ismeretlenek osztják meg a történeteimet, sokan pedig levélben javasolják, hogy kiről írjak legközelebb. Idővel a magyarázó szövegek is hosszabbak lettek, és egyre többen egészítették ki a bejegyzéseket a saját információikkal. Ma már 15 ezren követik a bejegyzéseket, de olvasóim többségével nincs személyes kapcsolatom. A történeteket azonban mégis közösen írjuk: sokszor kapok kiegészítéseket, fotókat az adott téma ismerőitől vagy az érintett szerző családtagjaitól. Egy-egy írás a hozzá írott kommentekkel együtt válik teljessé.