Bővebb ismertető
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ:
„A SZEGÉNY KISGYERMEK PANASZAI'^
I.
A te utad a végtelenbe visz.
Egy fiktív, mértani pont: a jelen, dimen-ziótlan és irreális valóság. Egy pillanat; egyetlen kép a mozgó filmen csak annyi, hogy érzékelhessük a mozdulatlan teret és mozdulatlan Időt. A többi a tenger. A lényeg, a valóság, az Igaz — a Dimenzió és a Végtelen, melynek felületén halkan s észrevétlenül úszik előre e pont. Mult és jövő: ezeki a valóság, a többi csak álom. Valótlan és imaginárius a jelen, mert a jelen testünkkel érzékeljük csak, ezzel a tökéletlen s megbízhatatlan műszerrel: — de mult és jövő a léleké, melyekből származott. Nem tetszik: nektek a lélek szó; képzeljetek hát egy bonyolult s még ismeretlen szerkezetű szervet, mely a vitelen s határtalan dimenziók felé szí-mátol. Termékei: az emlék és a vágy — eleme a mult, és a jövő, maga a valóság. S a költő, kit e szerv fejlettsége alkalmassá tesz arra, hogy emlékeiben s Vágyaiban élhessen: sokkal reálisabb s valóságosabb életet él, mint az »élet és a pillanat művésze«, mikor szemeivel, fülével és orrával, egész szegény, nyomorult testével akar közel férkőzni a dolgok lényegéhez.