Írások-vallomások [antikvár]

Sohase volt könnyű, de manapság különösen nehéz dolga van a bírálónak, amikor a szellemi élet irányítása, mondjuk pontosabban: manipulálása élelmes menedzserek kezén forog s a kommunikáció modern eszközei: sajtó, tévé, rádió ahelyett, hogy eloszlatnák, csak fokozzák a bizonytalanságot, s a helyzet már szinte áttekinthetetlen. Mi más lenne hát a szellem megnyilvánulásait figyelő esszéíró, kritikus feladata, mint az irodalmi-művészeti alkotások, termékek özönéből - amivel naponta szembesülnie kell - kikeresni, felmutatni és bemutatni, ami maradandó művészi érték, amit az idő múlása sem romlaszt, nem tesz avíttá, csak nemesít. Az effajta munkálkodás azonban csak akkor válik eligazítássá, hasznos vagy hasznosítható tanulsággá, ha van hozzá okos mérték, megbízható mérleg, amely mutatja: ennek vagy annak mi a súlya, értéke, jelentősége. Szóval a tanulmány és bírálat célja nem irányulhat önmaga felé, nem lehet pusztán esztétikai „lelkizés", hanem rendeltetése szerint „kritikus" állásfoglalás, azaz nyílt tanúságtevés Mű és Alkotója mellett, vagy ellen. Bibliásan szólva: számvetés a talentummal. Ezeknek az írásoknak, a nagyobbik résznek, a Vágtató Idő volt a szülőanyja. Vagyis hát: egy-egy történelmi évforduló, írók-művészek életének kerekebb dátumai, új könyvek, művek megjelenése s más efféle sürgető események kényszerítették őket napvilágra. Együttesen hát eléggé tarka képet mutatnak nemcsak témakörüket, hanem műformáikat illetően is. Jobbára mégis irodalmi jellegű, irodalomhoz kapcsolódó tanulmányok, dolgozatok: kis portrék, vázlatok élő és halott írókról; íróbarátok, művészek pályaképét fölvillantó, nekrológféle emlékeztetők, ahogy az emlékező „tollából" papírra kerültek. Többször és szívesen foglalkoztam Erdélyi Józseffel - régmúltból való barátságunk ezt szinte kötelességként rótta rám - annál is inkább, minthogy az irodalmi köztudat, odahaza és idekint egyaránt, alig tartja már számon, róla és költészetéről ma is csak rosszalló, rosszízű vélekedéseket hallani - vagy semmit.