Irodalmi évkönyv 1891. évre [antikvár]

A "Szépirodalmi Könyvtár" tisztelt igazgatója egy súlyos nyári napon, a mikor az embernek semmi okos gondolat nem jut az eszébe, igy szólt hozzám: - Uram, egy gondolatom van! Legyen ön a mi könyvkiadó vállalatunk titkára. Én, a ki soha életemben hivatalt nem viseltem, nyugtalanul néztem rá. - Mit akar ezzel mondani? - kérdem. - Az asszonyoktól mindig azt hallottam, hogy ön megbízható, titoktartó ember; a kiadók meg azt mondják, hogy ön Magyarország leglustább irója. Lássa, nekem egy titoktartó emberre van szükségem, a kinek nem lesz semmi dolga. Csapjon fel. Az igazgató úr által elém tárt munkakör kecsegtetett: fölcsaptam. Egyelőre azzal gyakoroltam magamat új hivatalomban, hogy sokat jártam politikai pártkörökbe: ott a sok belső titkot magamba szedtem; azután elmentem beszédes kávéházi társaságokba: s ott szorgalmasan elhallgattam a nagy titkokat. Egy napon erőteljes hordárok körülbelül két métermázsa kézirattal állítottak be a szobámba. De ennél sokkal súlyosabb volt az igazgató levele, mely igy szólt: "Tisztelt titkár úr! Ugy sem levén semmi dolga, legyen szíves a vállalatunk számára eddig beérkezett kéziratokat átolvasni s az abszolut rosszat mindjárt elégetni."