Bővebb ismertető
Felolvasás a székelyudvarhelyi ref. kollégium Petőfi-ünnepén.
Ez az esztendő a legnagyobb csodák egyikének esztendeje: megilletődött lelkek milliói zarándokolnak a művelt világ minden tájáról egy nádfödeles kunyhó felé. Ennek a beláthatatlan zarándokseregnek kicsiny, alig látható töredéke vagytok ti, de bizony mondom, nem mindennapi látványra gyűltetek össze: íme, öreg kollégium és öreg tanítvány együtt hajtanak fejet egy ifjú előtt, akinél ezrivel volt idősebb diákja e kollégiumnak a régmúlt időkben. De mi nemcsak az ifjú előtt hajtjuk meg fejünket ez ünnepi órában, leborulunk Isten előtt is, aki nyilván a múlt s a jövendő megbűnhődésének jutalmául adta nekünk a kiskőrösi mészáros fiát. Minket ajándékozott meg a szabadságnak, a szerelemnek, a gyermeki szeretetnek utolérhetetlen dalnokával; minket ajándékozott meg ez ifjúban azzal a kincsesbányával, melyet a világ összes bányászai sem tudnak kimeríteni soha.
Oh, az a nádfödeles hajlék! Nem gondolunk-e önkéntelen ama betlehemi jászolra, mely a Megváltó bölcseje vala? Ama jászolra, mely előtt kevély királyok és jámbor pásztorok borúltak le? Ringhatott-e Petőfi bölcseje másutt, mint ama nádfödeles hajlék homokos földjén?