Irodalmi Szemle 1990. június [antikvár]

Egy író esendősége Duba Gyula hatvanéves Irodalmunk egészéről kell beszélnem, ha Duba Gyula helyét akarom meghatározni ebben a (szerencsére) egyre kevésbé egységesnek tetsző szellemi konglomerátumban. írói pályaképét nem torzította kényszeríí hallgatás, műveinek sora ennek ellenére magán viseli a politika hullámveréseit. Ennek megfelelően a rendszeres szépírói jelenlét, az ezt igazolni szándékozó elméleti tevékenység és a közel másfél évtizedes folyóirat-szerkesztői munka az írói kiteljesedés szándéka mellett az irodalom fejlődésének ellentmondásosságát is bizonyítja. És akkor még nem vetettem egyetlen pillantást sem az „irodalomszervező" írószövetségi funkcionáriusként és kiadói főszerkesztőként végzett munkájára. E pályakép vázlatát nézve is elegendő ismeret áll rendelkezésemre, hogy lássam: Duba Gyulát, a szépírót többször is sarokba szorította az irodalmon kívüli politikai sandaság, az irodalmat hűbéressé nyomorítani akaró hatalom. Mert csak így érthetők meg azok a történések, amelyeknek akaratán kívül részesévé tették. Amikor ellenük küzdött, az irodalmunk méltóságáért, megmaradásáért vette fel a harcot. Hogy olykor alulmaradt? Igen, de némelyekkel ellentétben, sohasem vállalt olyan szerepet, amely írói vagy költői életpályák derékbatörését szolgálta volna. Hogy irodalomelméleti kérdésekben tévedett? Saját szépprózai alkotásait tekintve sohasem, hiszen regényelmélete igazolja mindazt, amit közel négy évtizedes pályáján megalkotott. Hogy műveiben mindvégig a Fábry Zoltán által szabott feladat teljesítésének módozatait kereste? Ha egyszer megszületik a „csehszlovákiai magyar regény", ahhoz nagymértékben hozzájárult a tartalmi meghatározottságok csapdájából menekülő, mértéktartó formai átalakulásokat is felvállaló regényírónk. Duba Gyula számomra mindvégig a „regényíró" szorgoskodó alakját testesíti meg. Tudom, hogy pályakezdő életszakaszát elsősorban a novellák, a szatírák jelzik, mégis: a legkiválóbb opuszai idővel valamely regényének mívesen kimun-káh szegmensévé lettek. Ez nem jelenti a szöveghű beépülést egy-egy újonnan születő nagyepikai alkotásba, hanem mintegy tápláló hajszálgyökérként, az éltető földbe kapaszkodó regény-gyökérzet alapelemeként táplálja a mindig terebélyessé lombosodó regény-fát. A Valaki kopogott az ablakon című elbeszélésének hőse - Morvái - megjelenik a Szabadesés című első regénysikerének a lapjain is. Nemcsak hősök, hanem jelképerejű motívumok is fel-felbukkannak prózai műveiben. A Szabadesés csukákkal teli Öregárka feltűnik az ívnak a csukák című regényében is, de már mint Füzes-árok