kategória
szerző
cím
sorozat
betöltés...
kiadó
betöltés...
ISBN
évszám
ár
-
leírás
Előrendelhető
A mezők bármelyike illeszkedjen
A mezők mind illeszkedjen
![Ady Endre - Irodalmi szöveggyűjtemény III. [antikvár]](https://lira.erbacdn.net/upload/M_28/rek1/85/4631085.jpg "Ady Endre - Irodalmi szöveggyűjtemény III. [antikvár]")
Irodalmi szöveggyűjtemény III. [antikvár]
Ady Endre, Arany László, Babits Mihály, Baudelaire, Bródy Sándor, Browning, Csáth Géza, Dosztojevszkij, Eminescu, Füst Milán, Gautier, George, Gogol, Gozsdu Elek, Juhász Gyula, Karinthy Frigyes, Kassák Lajos, Kiss József, Komjáthy Jenő, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Mallarmé, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Nietzsche, Papp Dániel, Petelei István, Reviczky Gyula, Rilke, Rimbaud, Szabó Dezső, Tóth Árpád, Tömörkény István, Vajda János, Valéry, Verlaine, Whitman, Yeats
online ár:
Webáruházunkban a termékek mellett feltüntetett fekete színű online ár csak internetes megrendelés esetén érvényes.
840 Ft
Részletesen erről a termékről
Termékadatok
Cím: Irodalmi szöveggyűjtemény III. [antikvár]
Szerző:
Ady Endre
,
Arany László
,
Babits Mihály
,
Baudelaire
,
Bródy Sándor
,
Browning
,
Csáth Géza
,
Dosztojevszkij
,
Eminescu
,
Füst Milán
,
Gautier
,
George
,
Gogol
,
Gozsdu Elek
,
Juhász Gyula
,
Karinthy Frigyes
,
Kassák Lajos
,
Kiss József
,
Komjáthy Jenő
,
Kosztolányi Dezső
,
Krúdy Gyula
,
Mallarmé
,
Mikszáth Kálmán
,
Móricz Zsigmond
,
Nietzsche
,
Papp Dániel
,
Petelei István
,
Reviczky Gyula
,
Rilke
,
Rimbaud
,
Szabó Dezső
,
Tóth Árpád
,
Tömörkény István
,
Vajda János
,
Valéry
,
Verlaine
,
Whitman
Yeats
Kiadó: Tankönyvkiadó Vállalat
Kötés: Ragasztott papírkötés
ISBN: 9631761010
Méret: 140 mm x 200 mm
Diósadi Ady Endre, születési nevén: Ady András Endre a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek.
Arany László (Nagyszalonta, 1844. március 24. – Budapest, 1898. augusztus 1.) magyar költő és népmesegyűjtő. Arany János gyermekeként született Nagyszalontán. Legjelentősebb műve „A délibábok hőse”.
1844-ben született Nagyszalontán, Arany János és Ercsey Julianna második gyermekeként, nővére Arany Julianna volt.
Apjának kiemelkedése a paraszti sorból még bizonytalan volt, de ő már a kezdetektől fogva értelmiségi pályára készült. Gyermekkorának egyéniségformáló polgári légkörét erősen módosította, illetve az átlagos értelmiségi szint fölé emelte apjának költő és irodalmár volta, illetve az is, hogy apja bizonyos mértékig (vitatható nemességük tudata ellenére) mindvégig kötve érezte magát a parasztsághoz, amelyből származott.
Nem tudni, hogy Nagyszalonta és a szabadságharc emléke, illetve az ezt megelőző Petőfi-látogatások milyen módon befolyásolták az ifjú Arany Lászlót. Egy ilyen látogatás alkalmával írta hozzá Petőfi Sándor Arany Lacinak című versét. Ifjúi gondolkodásmódját a világosi fegyverletétel utáni évek és apja nagykőrösi tanárkodásának időszaka határozta meg. Magyarország történetének egyik legnehezebb korszaka volt ez. Ő azonban éppen ennek a tragikus időszaknak köszönhette azt a kitűnő iskolát, amilyen irodalmunkban valaha is osztályrészül jutott valakinek.
Székelyföldön gyűjtött népmeséit 1862-ben Eredeti népmesék címen adta ki. Apja, Arany János nyomdokain haladt, fő műve A délibábok hőse (1873) című verses regény; hősével, a beszédes nevű Hübele Balázzsal megalkotottak egy új figurát, a koncepció nélküli magyart, amolyan fordított Pató Pál urat. Műve tematikája miatt sokan az 1870–80-as évek „reményvesztett nemzedéke” tagjaihoz sorolták.
Apja halála után az 1885-ben Nagyszalontán megnyitott emlékszoba számára átadott több Arany János relikviát. Később ez a gyűjtemény képezte a szalontai Csonka toronyban 1899-ben kialakított Arany János Emlékmúzeum alapját. Sajtó alá rendezte apja irodalmi hagyatékát: Arany János hátrahagyott iratai és levelezése (1887–89).
1898-ban, ötvennégy éves korában halt meg. Életműve összesen öt kötet, ebből egy mesegyűjtemény, egy műfordítások, kettő tanulmányok, szépirodalmi alkotásai beleférnek egyetlen nem túl nagy terjedelmű kötetbe. Ebben megtalálható a fent említett "A délibábok hőse", irodalmunk egyik hibátlan remekműve. Csiky Gergely, Mikszáth Kálmán és a többi magyar író mind csak utána indultak el a realizmus útján, és csak kevesen érték el színvonalát.
Neje Szalay Gizella volt.
1844-ben született Nagyszalontán, Arany János és Ercsey Julianna második gyermekeként, nővére Arany Julianna volt.
Apjának kiemelkedése a paraszti sorból még bizonytalan volt, de ő már a kezdetektől fogva értelmiségi pályára készült. Gyermekkorának egyéniségformáló polgári légkörét erősen módosította, illetve az átlagos értelmiségi szint fölé emelte apjának költő és irodalmár volta, illetve az is, hogy apja bizonyos mértékig (vitatható nemességük tudata ellenére) mindvégig kötve érezte magát a parasztsághoz, amelyből származott.
Nem tudni, hogy Nagyszalonta és a szabadságharc emléke, illetve az ezt megelőző Petőfi-látogatások milyen módon befolyásolták az ifjú Arany Lászlót. Egy ilyen látogatás alkalmával írta hozzá Petőfi Sándor Arany Lacinak című versét. Ifjúi gondolkodásmódját a világosi fegyverletétel utáni évek és apja nagykőrösi tanárkodásának időszaka határozta meg. Magyarország történetének egyik legnehezebb korszaka volt ez. Ő azonban éppen ennek a tragikus időszaknak köszönhette azt a kitűnő iskolát, amilyen irodalmunkban valaha is osztályrészül jutott valakinek.
Székelyföldön gyűjtött népmeséit 1862-ben Eredeti népmesék címen adta ki. Apja, Arany János nyomdokain haladt, fő műve A délibábok hőse (1873) című verses regény; hősével, a beszédes nevű Hübele Balázzsal megalkotottak egy új figurát, a koncepció nélküli magyart, amolyan fordított Pató Pál urat. Műve tematikája miatt sokan az 1870–80-as évek „reményvesztett nemzedéke” tagjaihoz sorolták.
Apja halála után az 1885-ben Nagyszalontán megnyitott emlékszoba számára átadott több Arany János relikviát. Később ez a gyűjtemény képezte a szalontai Csonka toronyban 1899-ben kialakított Arany János Emlékmúzeum alapját. Sajtó alá rendezte apja irodalmi hagyatékát: Arany János hátrahagyott iratai és levelezése (1887–89).
1898-ban, ötvennégy éves korában halt meg. Életműve összesen öt kötet, ebből egy mesegyűjtemény, egy műfordítások, kettő tanulmányok, szépirodalmi alkotásai beleférnek egyetlen nem túl nagy terjedelmű kötetbe. Ebben megtalálható a fent említett "A délibábok hőse", irodalmunk egyik hibátlan remekműve. Csiky Gergely, Mikszáth Kálmán és a többi magyar író mind csak utána indultak el a realizmus útján, és csak kevesen érték el színvonalát.
Neje Szalay Gizella volt.
Szentistváni Babits Mihály László Ákos költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja. Török Sophie férje, Babits Ildikó nevelőapja.
Csáth Géza Brenner József néven született 1887-ben, Szabadkán. Író, zeneesztéta, orvos. A szabadkai gimnázium elvégzése után sikertelen felvételit tett a Zeneakadémiára, majd beiratkozott a budapesti orvosi karra.
1909-ben a Moravcsik-klinika ideggyógyásza, 1910-től az ótátrafüredi szanatórium fürdőorvosa. Orvosként dolgozott többek között Stószon, Palicson, Stubnyafürdőn, Földesen, Regőcén. Egy téves orvosi diagnózis és egzisztenciális félelmek következtében 1910-ben morfinista lett, és a többszöri elvonókúra ellenére sem tudott megszabadulni szenvedélybetegségétől. 1919-ben idegileg összeomlott, a bajai kórház elmeosztályán kezelték, ahonnan megszökött. Lelőtte feleségét, majd öngyilkosságot követett el 1919-ben.
1909-ben a Moravcsik-klinika ideggyógyásza, 1910-től az ótátrafüredi szanatórium fürdőorvosa. Orvosként dolgozott többek között Stószon, Palicson, Stubnyafürdőn, Földesen, Regőcén. Egy téves orvosi diagnózis és egzisztenciális félelmek következtében 1910-ben morfinista lett, és a többszöri elvonókúra ellenére sem tudott megszabadulni szenvedélybetegségétől. 1919-ben idegileg összeomlott, a bajai kórház elmeosztályán kezelték, ahonnan megszökött. Lelőtte feleségét, majd öngyilkosságot követett el 1919-ben.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (Moszkva, 1821. november 11. – Szentpétervár, 1881. február 9.) orosz író. A világirodalom és az orosz irodalom mindmáig legnevesebb képviselőinek egyike, a 19. századi orosz irodalom felemelkedésének kulcsfigurája, az ún. filozófiai-ideológiai regény vagy eszme-regény műfajának megalkotója, a lélektani regény mestere.
Hadmérnöknek tanult, de tanulmányait nem fejezte be. Egyre inkább az irodalom és a publicisztika, illetve a korabeli szellemi mozgalmak felé fordult figyelme. Első sikeres alkotása Szegény emberek (1845–46) címen jelent meg 1848-ban. Bátyjával többször kísérelt meg lapokat, folyóiratokat megjelentetni (pl. Vremja – Az Idő címmel) – sikertelenül.
Bár sohasem csatlakozott semmilyen mozgalomhoz, szervezethez, mégis megvádolták, hogy tagja volt az utópista szocializmus nézeteit képviselő, ateista Petrasevszkij-körnek. Felségárulás vádjával halálra ítélték (1849), s több társával együtt alávetették annak a megalázó és félelmetes helyzetnek, hogy csak a vesztőhelyen, az ítéletre várva kaptak kegyelmet. Az ítéletet a cár többéves száműzetésre, majd az ezt követő katonai szolgálatra módosította.
A száműzetést állítólag élete egyik meghatározó pozitív élményének tartotta, itteni élményei alapján készítette Feljegyzések a holtak házából (1862) című emlékiratregényét.
Az 1860–70-es években hosszas utazásokat tett Nyugat-Európában, de – szemben kortársaival – a Nyugat inkább taszította, mint vonzotta. Utazásai során ismerkedett meg a különböző szerencsejátékokkal, s eluralkodott rajta a játékszenvedély, emiatt is sokat küszködött anyagi gondokkal. Ez az élményalapja A játékos (1866) című kisregényének.
Az író 1881. január 28-án este súlyos tüdőtágulatban hunyt el, s Szentpéterváron az Alekszandr Nyevszkij-kolostor temetőjében helyezték örök nyugalomra. Temetése eseményszámba ment, rengetegen jelentek meg, hogy utolsó útjára elkísérjék.
Hadmérnöknek tanult, de tanulmányait nem fejezte be. Egyre inkább az irodalom és a publicisztika, illetve a korabeli szellemi mozgalmak felé fordult figyelme. Első sikeres alkotása Szegény emberek (1845–46) címen jelent meg 1848-ban. Bátyjával többször kísérelt meg lapokat, folyóiratokat megjelentetni (pl. Vremja – Az Idő címmel) – sikertelenül.
Bár sohasem csatlakozott semmilyen mozgalomhoz, szervezethez, mégis megvádolták, hogy tagja volt az utópista szocializmus nézeteit képviselő, ateista Petrasevszkij-körnek. Felségárulás vádjával halálra ítélték (1849), s több társával együtt alávetették annak a megalázó és félelmetes helyzetnek, hogy csak a vesztőhelyen, az ítéletre várva kaptak kegyelmet. Az ítéletet a cár többéves száműzetésre, majd az ezt követő katonai szolgálatra módosította.
A száműzetést állítólag élete egyik meghatározó pozitív élményének tartotta, itteni élményei alapján készítette Feljegyzések a holtak házából (1862) című emlékiratregényét.
Az 1860–70-es években hosszas utazásokat tett Nyugat-Európában, de – szemben kortársaival – a Nyugat inkább taszította, mint vonzotta. Utazásai során ismerkedett meg a különböző szerencsejátékokkal, s eluralkodott rajta a játékszenvedély, emiatt is sokat küszködött anyagi gondokkal. Ez az élményalapja A játékos (1866) című kisregényének.
Az író 1881. január 28-án este súlyos tüdőtágulatban hunyt el, s Szentpéterváron az Alekszandr Nyevszkij-kolostor temetőjében helyezték örök nyugalomra. Temetése eseményszámba ment, rengetegen jelentek meg, hogy utolsó útjára elkísérjék.
Karinthy Frigyes (teljes nevén: Karinthy Frigyes Ernő, Budapest, 1887. június 25. – Siófok, 1938. augusztus 29.)
Magyar író, költő, műfordító. Karinthi Ada festő és illusztrátor öccse. Édesapja Karinthi József (1846–1921) művelt tisztviselő, a Magyar Filozófiai Társaság alapító tagja. Családneve eredetileg Kohn volt, amit 1874-ben magyarosított Karinthira. 1886. január 3-án evangélikus hitre tért át feleségével és négy leánygyermekével, Elzával, Adával, Gizivel és Emiliával együtt. Doleschall Sándor, a Deák téri német evangélikus egyház lelkésze keresztelte meg őket, akárcsak később született gyermekeiket, Mariskát, Mária Katalint, Frigyest és Józsefet. Édesanyja, Engel Karolina (1850–1895) halála után apjuk egyedül nevelte a hat életben maradt gyermeket.
A Markó utcai főreál gimnáziumban végezte tanulmányait.1898 és 1900 között kezdett írni: színműveket, kalandos történeteket, verses meséket, emellett naplót vezetett. Mintegy ezer versét, 10-15 nagyobb zsengéjét, iskolai bukása miatt apja elégette. Tizenöt éves volt, amikor a Magyar Képes Világ folytatásokban közölte a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című regényét.1905-ben tett érettségi vizsgát, majd utána matematika-fizika szakon, a bölcsészkaron és a sebészeten is hallgatott egyetemi előadásokat. Noha diplomát soha sem szerzett, egész életében élénk érdeklődéssel és feltétlen tisztelettel fordult a tudományok felé.
1906-ban Az Újság munkatársa lett. Ebből az időből ered legendás barátsága Kosztolányi Dezsővel. A következő években sorra jelentek meg novellái, paródiái, humoros írásai a különböző budapesti lapokban, de az ismertséget az Így írtok ti című paródiakötete hozta meg számára, 1912-ben.
1914. szeptember 17-én Budapesten, Józsefvárosban vette feleségül Judik Etel színésznőt, aki 1918-ban spanyolnáthában meghalt. Gyermekük Karinthy Gábor költő.1920-ban házasodott össze Böhm Arankával. Gyermekük Karinthy Ferenc (Cini) író.
Mesterének Jonathan Swiftet vallotta; az Utazás Faremidóba és Capillária című regényei a Gulliver ötödik és hatodik utazása alcímet viselik.
1929-es Láncszemek című novellájában megalapozza a hat lépés távolság elméletét, mely később világhíres lett, főként a vele foglalkozó tudósok és művészek által.
Karinthy 1932-től a Magyar Országos Eszperantó Egyesület (1911-1951) elnöke volt.1935-ben Baumgarten-díjjal jutalmazták.1936. május 5-én agydaganattal műtötte meg Stockholmban Herbert Olivecrona. A betegségével kapcsolatos élményeiről és gondolatairól írta Utazás a koponyám körül című regényét.
1938. augusztus 29-én Siófokon agyvérzésben meghalt. Sírja a Kerepesi úti temetőben található.
Magyar író, költő, műfordító. Karinthi Ada festő és illusztrátor öccse. Édesapja Karinthi József (1846–1921) művelt tisztviselő, a Magyar Filozófiai Társaság alapító tagja. Családneve eredetileg Kohn volt, amit 1874-ben magyarosított Karinthira. 1886. január 3-án evangélikus hitre tért át feleségével és négy leánygyermekével, Elzával, Adával, Gizivel és Emiliával együtt. Doleschall Sándor, a Deák téri német evangélikus egyház lelkésze keresztelte meg őket, akárcsak később született gyermekeiket, Mariskát, Mária Katalint, Frigyest és Józsefet. Édesanyja, Engel Karolina (1850–1895) halála után apjuk egyedül nevelte a hat életben maradt gyermeket.
A Markó utcai főreál gimnáziumban végezte tanulmányait.1898 és 1900 között kezdett írni: színműveket, kalandos történeteket, verses meséket, emellett naplót vezetett. Mintegy ezer versét, 10-15 nagyobb zsengéjét, iskolai bukása miatt apja elégette. Tizenöt éves volt, amikor a Magyar Képes Világ folytatásokban közölte a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című regényét.1905-ben tett érettségi vizsgát, majd utána matematika-fizika szakon, a bölcsészkaron és a sebészeten is hallgatott egyetemi előadásokat. Noha diplomát soha sem szerzett, egész életében élénk érdeklődéssel és feltétlen tisztelettel fordult a tudományok felé.
1906-ban Az Újság munkatársa lett. Ebből az időből ered legendás barátsága Kosztolányi Dezsővel. A következő években sorra jelentek meg novellái, paródiái, humoros írásai a különböző budapesti lapokban, de az ismertséget az Így írtok ti című paródiakötete hozta meg számára, 1912-ben.
1914. szeptember 17-én Budapesten, Józsefvárosban vette feleségül Judik Etel színésznőt, aki 1918-ban spanyolnáthában meghalt. Gyermekük Karinthy Gábor költő.1920-ban házasodott össze Böhm Arankával. Gyermekük Karinthy Ferenc (Cini) író.
Mesterének Jonathan Swiftet vallotta; az Utazás Faremidóba és Capillária című regényei a Gulliver ötödik és hatodik utazása alcímet viselik.
1929-es Láncszemek című novellájában megalapozza a hat lépés távolság elméletét, mely később világhíres lett, főként a vele foglalkozó tudósok és művészek által.
Karinthy 1932-től a Magyar Országos Eszperantó Egyesület (1911-1951) elnöke volt.1935-ben Baumgarten-díjjal jutalmazták.1936. május 5-én agydaganattal műtötte meg Stockholmban Herbert Olivecrona. A betegségével kapcsolatos élményeiről és gondolatairól írta Utazás a koponyám körül című regényét.
1938. augusztus 29-én Siófokon agyvérzésben meghalt. Sírja a Kerepesi úti temetőben található.
Kosztolányi Dezső (1885. március 29. – 1936. november 3.) magyar költő, prózaíró, műfordító, kritikus, újságíró.
Kosztolányi Dezső az Osztrák-Magyar monarchia területén, Szabadkán született. Édesapja Kosztolányi Árpád (1859 – 1926) fizika és kémia professzor, valamint iskolaigazgató volt. Édesanyja a francia származású Brenner Eulalia (1866 – 1945).
Kosztolányi Dezső a középiskolai tanulmányait Szabadkán kezdte meg, de tanárával való konfliktusa miatt kiutasították innen. Szegeden, magántanulóként érettségizett.
1903-ban Budapestre költözött és ekkor kezdte meg tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészkarán, magyar-német szakon. Itt találkozott Babits Mihály és Juhász Gyula költőkkel, és életre szóló barátságot kötött Karinthy Frigyessel is. Egy kis ideig a bécsi egyetemre is járt, de nem fejezte be, hazaköltözött és újságírónak állt, mely szakmát élete végéig gyakorolta.1908-ban átvette a költő Ady Endre helyét, aki Párizsba utazott tudósítani egy budapesti lapnak. 1910-ben jelent meg első verseskötete a Szegény kisgyermek panaszai címmel, mely országos sikert aratott, és mellyel egy termékeny időszak kezdődött el Kosztolányi Dezső életében. Szinte minden évben kiadott egy könyvet.
1913-ban vette feleségül Harmos Ilona színésznőt, aki Görög Ilona néven jelentette meg novelláit. 1915-ben született meg fiúk, Kosztolányi Ádám.
1933-ban mutatkoztak betegsége, a rák első jelei. 1934-től sorozatos műtéteken esett át, s Stockholmba is elment rádiumkezelésre. 1935-ben, a visegrádi újságíró üdülőben szerelemre lobbant egy fiatal férjes asszony, Radákovich Mária iránt. Szerelmük több vers megírására is sarkallta, mint például a Röpima, a Szeptemberi áhítat. El akart válni, de betegségének súlyosbodása közbeszólt.1936. november 3-án halt meg gócos tüdőgyulladásban, Budapesten, a Szent János Kórházban. Decemberben a Nyugat különszámmal adózott emlékének, amelyben Babits rehabilitálta fiatalkori barátját, művésztársát. Szenvedéseiről részletesen Ascher Oszkár tudósított nemcsak a Nyugatban, hanem Az Est hasábjain is.
Kosztolányi Dezső az Osztrák-Magyar monarchia területén, Szabadkán született. Édesapja Kosztolányi Árpád (1859 – 1926) fizika és kémia professzor, valamint iskolaigazgató volt. Édesanyja a francia származású Brenner Eulalia (1866 – 1945).
Kosztolányi Dezső a középiskolai tanulmányait Szabadkán kezdte meg, de tanárával való konfliktusa miatt kiutasították innen. Szegeden, magántanulóként érettségizett.
1903-ban Budapestre költözött és ekkor kezdte meg tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészkarán, magyar-német szakon. Itt találkozott Babits Mihály és Juhász Gyula költőkkel, és életre szóló barátságot kötött Karinthy Frigyessel is. Egy kis ideig a bécsi egyetemre is járt, de nem fejezte be, hazaköltözött és újságírónak állt, mely szakmát élete végéig gyakorolta.1908-ban átvette a költő Ady Endre helyét, aki Párizsba utazott tudósítani egy budapesti lapnak. 1910-ben jelent meg első verseskötete a Szegény kisgyermek panaszai címmel, mely országos sikert aratott, és mellyel egy termékeny időszak kezdődött el Kosztolányi Dezső életében. Szinte minden évben kiadott egy könyvet.
1913-ban vette feleségül Harmos Ilona színésznőt, aki Görög Ilona néven jelentette meg novelláit. 1915-ben született meg fiúk, Kosztolányi Ádám.
1933-ban mutatkoztak betegsége, a rák első jelei. 1934-től sorozatos műtéteken esett át, s Stockholmba is elment rádiumkezelésre. 1935-ben, a visegrádi újságíró üdülőben szerelemre lobbant egy fiatal férjes asszony, Radákovich Mária iránt. Szerelmük több vers megírására is sarkallta, mint például a Röpima, a Szeptemberi áhítat. El akart válni, de betegségének súlyosbodása közbeszólt.1936. november 3-án halt meg gócos tüdőgyulladásban, Budapesten, a Szent János Kórházban. Decemberben a Nyugat különszámmal adózott emlékének, amelyben Babits rehabilitálta fiatalkori barátját, művésztársát. Szenvedéseiről részletesen Ascher Oszkár tudósított nemcsak a Nyugatban, hanem Az Est hasábjain is.
Szécsény-kovácsi Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. – Budapest, Óbuda, 1933. május 12.) író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere.
A nemesi származású szécsény-kovácsi Krúdy család sarja. 1878-ban született Nyíregyházán. Az elemi iskolát (1883–1887) szülővárosában, a gimnáziumot Szatmárnémetiben (1887–1888) és Podolinban (1888–1891), majd ismét Nyíregyházán (1891–1895) végezte. Itt érettségizett 1895 júniusában. Rövid ideig Debrecenben, majd Nagyváradon újságíró. Még nem volt húszéves, amikor első novelláskötete (Üres a fészek és egyéb történetek) megjelent. Munkatársa számos folyóiratnak és a Nyugatnak is. Országos hírt és igazi közönségsikert a Szindbád-sorozat és az 1913-ban megjelent A vörös postakocsi c. regénye hozott neki. Pályája a 20. századi magyar irodalomban sajátos jelenség. Kifejezésre jut benne a késői romantika kiteljesedése éppúgy, mint a modern, impresszionisztikus és a realizmus egy sajátos, rendkívül egyéni formájáig eljutó társadalom- és lélekábrázolás.
1892-ben diáktársaival megalapította a Nyíregyházi Sajtóirodát. Ebben az évben jelent meg első novellája a Szabolcsi Szabadsajtóban. 1893-ban riportsorozatot készített a Pesti Naplóban a hipnózis-tragédiáról. 1895-ben a Debreceni Ellenőr, majd három hónap múlva a nagyváradi Szabadság munkatársa lett, riporter és korrektor. 1896 májusában elhagyta Nagyváradot, hazament, majd Budapestre költözött. Szeptemberben a Képes Családi Lapok novellapályázatán első díjat nyert. 1897-ben havonta 7-8 novellája jelent meg. Az Egyetértésbe és a Fővárosi Lapokba dolgozott. Megjelent első novelláskötete, az Üres a fészek.
1899. december 27-én Budapesten, az Erzsébetvárosban feleségül vette Spiegler Bella tanítónőt, majd 1919-ben elvált től, s július 12-én Budapesten, a Ferencvárosban nőül vette, a nála 21 évvel fiatalabb Rózsa Zsuzsannát.
1914-ben, a háború kitörésekor átmenetileg hazaköltözött családjához. Vidéken előfizetőket próbált szerezni Összegyűjtött Műveinek a Singer és Wolfner által tervezett kiadásához. 1916-ban megkapta a Székesfőváros Ferenc József irodalmi díját. 1918-ban kiköltözött a Margit-szigetre. 1919-ben nagy riportot készített a kápolnai földosztásról, s aktívan részt vett az őszirózsás forradalomban. 1920–21-ben, a tanácsköztársaság bukása után a sajtóban hajsza indult ellene.
1926–27-ben legalább tíz éve lappangó betegsége ledöntötte lábáról, és a Liget-szanatóriumba került. 1930. január 18-án Baumgarten-díjat kapott, de akkor már nagyon el volt adósodva. Az élet álom című kötetét saját költségén kellett kiadnia. Szigeti lakását felmondták, május 28-án családjával Óbudára költözött. 1931–32-ben szegényes körülmények között élt. Újra rászokott az italra. 1933 tavaszán az egészsége rosszabbodott. Szíve, gyomra, mája kezdte felmondani a szolgálatot.
Krúdy Gyula 1933. május 12-én, hajnalban hunyt el, élete 55. évében. Temetésén a hivatalos Magyarország képviselői nem vettek részt.
A nemesi származású szécsény-kovácsi Krúdy család sarja. 1878-ban született Nyíregyházán. Az elemi iskolát (1883–1887) szülővárosában, a gimnáziumot Szatmárnémetiben (1887–1888) és Podolinban (1888–1891), majd ismét Nyíregyházán (1891–1895) végezte. Itt érettségizett 1895 júniusában. Rövid ideig Debrecenben, majd Nagyváradon újságíró. Még nem volt húszéves, amikor első novelláskötete (Üres a fészek és egyéb történetek) megjelent. Munkatársa számos folyóiratnak és a Nyugatnak is. Országos hírt és igazi közönségsikert a Szindbád-sorozat és az 1913-ban megjelent A vörös postakocsi c. regénye hozott neki. Pályája a 20. századi magyar irodalomban sajátos jelenség. Kifejezésre jut benne a késői romantika kiteljesedése éppúgy, mint a modern, impresszionisztikus és a realizmus egy sajátos, rendkívül egyéni formájáig eljutó társadalom- és lélekábrázolás.
1892-ben diáktársaival megalapította a Nyíregyházi Sajtóirodát. Ebben az évben jelent meg első novellája a Szabolcsi Szabadsajtóban. 1893-ban riportsorozatot készített a Pesti Naplóban a hipnózis-tragédiáról. 1895-ben a Debreceni Ellenőr, majd három hónap múlva a nagyváradi Szabadság munkatársa lett, riporter és korrektor. 1896 májusában elhagyta Nagyváradot, hazament, majd Budapestre költözött. Szeptemberben a Képes Családi Lapok novellapályázatán első díjat nyert. 1897-ben havonta 7-8 novellája jelent meg. Az Egyetértésbe és a Fővárosi Lapokba dolgozott. Megjelent első novelláskötete, az Üres a fészek.
1899. december 27-én Budapesten, az Erzsébetvárosban feleségül vette Spiegler Bella tanítónőt, majd 1919-ben elvált től, s július 12-én Budapesten, a Ferencvárosban nőül vette, a nála 21 évvel fiatalabb Rózsa Zsuzsannát.
1914-ben, a háború kitörésekor átmenetileg hazaköltözött családjához. Vidéken előfizetőket próbált szerezni Összegyűjtött Műveinek a Singer és Wolfner által tervezett kiadásához. 1916-ban megkapta a Székesfőváros Ferenc József irodalmi díját. 1918-ban kiköltözött a Margit-szigetre. 1919-ben nagy riportot készített a kápolnai földosztásról, s aktívan részt vett az őszirózsás forradalomban. 1920–21-ben, a tanácsköztársaság bukása után a sajtóban hajsza indult ellene.
1926–27-ben legalább tíz éve lappangó betegsége ledöntötte lábáról, és a Liget-szanatóriumba került. 1930. január 18-án Baumgarten-díjat kapott, de akkor már nagyon el volt adósodva. Az élet álom című kötetét saját költségén kellett kiadnia. Szigeti lakását felmondták, május 28-án családjával Óbudára költözött. 1931–32-ben szegényes körülmények között élt. Újra rászokott az italra. 1933 tavaszán az egészsége rosszabbodott. Szíve, gyomra, mája kezdte felmondani a szolgálatot.
Krúdy Gyula 1933. május 12-én, hajnalban hunyt el, élete 55. évében. Temetésén a hivatalos Magyarország képviselői nem vettek részt.
Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1847. január 16. – Budapest, Józsefváros, 1910. május 28.)
Magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
Neves és művelt felmenőkkel bíró családban született Szklabonyán (Nógrád vármegye), Mikszáth János jómódú földbirtokos, és a kisnemesi származású farádi Veress Mária evangélikus vallású szülők fiaként.
1866-1869-ig jogot tanult a budapesti egyetemen, bár diplomát nem szerzett belőle. Megpróbálkozott az újságírással is, számos magyar újság, köztük a Pesti Hírlap is közölte cikkeit.
Korai novellái alapjául a parasztok, iparosok élete szolgált, melyek demonstrálták Mikszáth Kálmán hozzáértését a ravaszkodó, humoros anekdotákhoz, melyek megmutatkoznak a későbbi sokkal népszerűbb műveiben is.
Számos novellája társadalmi kommentárt és szatírát tartalmazott, és az élete vége felé egyre inkább kritikus hangvétellel fordult az arisztokrácia és a kivetett terhek ellen.
1873. Július 13.-án feleségül vette Mauks Ilona Máriát, majd 1878-ban elváltak. 1882-ben ismét elvette volt feleségét, mely házasságból három gyermek született.
1874-ben jelent meg első önálló műve, az „Elbeszélések”, két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve, 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el, újságíróként. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd Fogaras, végül pedig Máramarossziget mandátumával.1896-ban a budapesti újságírók egyesületének elnökévé választották, melynek tisztségéről 1899-ben lemondott.
1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére Szklabonya (szülőfaluja) a Mikszáthfalva nevet vette fel. Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érhette meg.
Tagja volt a Petőfi Társaságnak, a Kisfaludy Társaságnak, a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság Igazgatóságának, a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Igazgatóságának, valamint 1889 tavaszától a Magyar Tudományos Akadémia levelező, és tiszteletbeli tagja volt.
Magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kisfaludy Társaság és Petőfi Társaság rendes tagja, a Budapesti Egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktora.
Neves és művelt felmenőkkel bíró családban született Szklabonyán (Nógrád vármegye), Mikszáth János jómódú földbirtokos, és a kisnemesi származású farádi Veress Mária evangélikus vallású szülők fiaként.
1866-1869-ig jogot tanult a budapesti egyetemen, bár diplomát nem szerzett belőle. Megpróbálkozott az újságírással is, számos magyar újság, köztük a Pesti Hírlap is közölte cikkeit.
Korai novellái alapjául a parasztok, iparosok élete szolgált, melyek demonstrálták Mikszáth Kálmán hozzáértését a ravaszkodó, humoros anekdotákhoz, melyek megmutatkoznak a későbbi sokkal népszerűbb műveiben is.
Számos novellája társadalmi kommentárt és szatírát tartalmazott, és az élete vége felé egyre inkább kritikus hangvétellel fordult az arisztokrácia és a kivetett terhek ellen.
1873. Július 13.-án feleségül vette Mauks Ilona Máriát, majd 1878-ban elváltak. 1882-ben ismét elvette volt feleségét, mely házasságból három gyermek született.
1874-ben jelent meg első önálló műve, az „Elbeszélések”, két kötetben, de nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, azonban sikertelensége miatt elkeseredve, 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el, újságíróként. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki. Karcolataiban a biztosi tanácsot csipkedte, s megörökítette Tisza Lajos és munkatársainak alakját.
1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd Fogaras, végül pedig Máramarossziget mandátumával.1896-ban a budapesti újságírók egyesületének elnökévé választották, melynek tisztségéről 1899-ben lemondott.
1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére Szklabonya (szülőfaluja) a Mikszáthfalva nevet vette fel. Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érhette meg.
Tagja volt a Petőfi Társaságnak, a Kisfaludy Társaságnak, a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaság Igazgatóságának, a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Igazgatóságának, valamint 1889 tavaszától a Magyar Tudományos Akadémia levelező, és tiszteletbeli tagja volt.
Móricz Zsigmond (Tiszacsécse, 1879. június 29. – Budapest, 1942. szeptember 5.)
Magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja.Móricz Zsigmond 1879-ben született Tiszacsécsén. Elemi iskolába 1886-87-ben Istvándiban, majd 1887-90-ben Prügyön járt. Ezután a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahonnan 1894-ben Sárospatakra került. Mivel itt meglehetősen rossz tanuló volt és egyedül érezte magát, a kisújszállási gimnázium igazgatója, egyben anyai nagybátyja, Pallagi Gyula, 1897-ben magával vitte Kisújszállásra, ahol végül 1899-ben Móricz letette az érettségi vizsgát jó rendű eredménnyel.Debrecenben 1899–1900-ban református teológiát hallgatott, majd jogra járt, segédszerkesztője volt a Debreceni Hírlapnak.1900 októberében Budapestre költözött. 1903-ban az Újság című lapnál dolgozott újságíróként egészen 1909-ig.
Az I. Világháború alatt haditudósító volt, majd a háború utáni kormány ideje alatt a Vörösmarty Akadémia elnöke volt. Ennek bukása után színdarabjait nem játszották a Nemzeti Színházban és munkáit csak a Nyugat és az Est című folyóiratokban publikálták.
1929 végére a Nyugat című folyóirat prózai szerkesztője lett. 1905-ben feleségül vette Holics Eugénia tanítónőt (Jankát), aki depressziós hajlamai miatt 1925-ben öngyilkos lett.
Ebből a házasságból három lánya és egy fia született, aki azonban nem maradt életben.
1926-ban újra megnősült, ezúttal Simonyi Máriát vette nőül, majd 1937-ben elvált tőle. 1936-ban találkozott Littkey Erzsébettel, Csibével (1916-1971) aki fogadott lánya lett. Róla mintázta Árvácskát az azonos című regényében.
Csibe gyerekkori történeteiből 28 novellát írt, majd, mint később Móricz Zsigmond naplójából kiderült a lány nemcsak fogadott lánya, de szerelme és szeretője is volt. 1942-ben halt meg agyvérzésben.
Magyar író, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja.Móricz Zsigmond 1879-ben született Tiszacsécsén. Elemi iskolába 1886-87-ben Istvándiban, majd 1887-90-ben Prügyön járt. Ezután a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait, ahonnan 1894-ben Sárospatakra került. Mivel itt meglehetősen rossz tanuló volt és egyedül érezte magát, a kisújszállási gimnázium igazgatója, egyben anyai nagybátyja, Pallagi Gyula, 1897-ben magával vitte Kisújszállásra, ahol végül 1899-ben Móricz letette az érettségi vizsgát jó rendű eredménnyel.Debrecenben 1899–1900-ban református teológiát hallgatott, majd jogra járt, segédszerkesztője volt a Debreceni Hírlapnak.1900 októberében Budapestre költözött. 1903-ban az Újság című lapnál dolgozott újságíróként egészen 1909-ig.
Az I. Világháború alatt haditudósító volt, majd a háború utáni kormány ideje alatt a Vörösmarty Akadémia elnöke volt. Ennek bukása után színdarabjait nem játszották a Nemzeti Színházban és munkáit csak a Nyugat és az Est című folyóiratokban publikálták.
1929 végére a Nyugat című folyóirat prózai szerkesztője lett. 1905-ben feleségül vette Holics Eugénia tanítónőt (Jankát), aki depressziós hajlamai miatt 1925-ben öngyilkos lett.
Ebből a házasságból három lánya és egy fia született, aki azonban nem maradt életben.
1926-ban újra megnősült, ezúttal Simonyi Máriát vette nőül, majd 1937-ben elvált tőle. 1936-ban találkozott Littkey Erzsébettel, Csibével (1916-1971) aki fogadott lánya lett. Róla mintázta Árvácskát az azonos című regényében.
Csibe gyerekkori történeteiből 28 novellát írt, majd, mint később Móricz Zsigmond naplójából kiderült a lány nemcsak fogadott lánya, de szerelme és szeretője is volt. 1942-ben halt meg agyvérzésben.
Szabó Dezső (Kolozsvár, 1879. június 10. – Budapest, 1945. január 13.) magyar író, kritikus, publicista. A két világháború közötti magyar irodalom nagy hatású képviselője. Bátyja Szabó Jenő református lelkész, költő.
1879-ben született Kolozsváron, kisnemesi tisztviselőcsalád tizedik gyermekeként. A kolozsvári református gimnáziumban érettségizett 1899-ben, majd a budapesti egyetemen folytatta tanulmányait magyar–francia szakon. Kiemelkedő tehetsége révén bekerült az Eötvös József Collegiumba, ahol összebarátkozott Kodály Zoltánnal, Horváth Jánossal és Szekfű Gyulával. Egyetemi évei alatt finnugor nyelvészettel foglalkozott.
1905-ben megszerezte magyar–francia szakos tanári diplomáját, rövid ideig helyettes tanár volt a budapesti II. kerületi főreáliskolában, majd Párizsba került állami ösztöndíjjal. Hazatérése után 1906 szeptemberétől a budapesti IX. kerületi felső kereskedelmi iskolában tanított; 1907 októberétől a székesfehérvári, 1908 áprilisától pedig a nagyváradi állami főreáliskolához helyeztek át. Ezt követően tanított még Székelyudvarhelyen, Sümegen, Ungváron, Lőcsén, de mindenhonnan botrányos körülmények közepette helyezték tovább. Az 1910-i tanármozgalomban heves vitába keveredett Tisza Istvánnal, ennek révén került a Nyugat, majd a Huszadik Század körébe. Éveken keresztül ezek munkatársa volt, első novellái a Nyugatban jelentek meg.
1918-ban az őszirózsás forradalom Lőcsén találta, innen települt fel Budapestre irodalmi szabadúszóként. Személyesen élte meg a Tanácsköztársaság és a proletárdiktatúra időszakát, és azokat idegennek és nemzetellenesnek tartotta, ezért vidékre menekült. Mivel úgy látta, hogy az országban „az elsősorban zsidó hadiszállítók nemzetellenes üzelmei” folynak, emiatt az a véleménye alakult ki fiatal korában, hogy „Magyarországot a kapitalizmus béklyóba vetette”, és mindezt a szocializmussal együtt a zsidók tevékenysége eredményének tekintette.
1918-ban fejezte be Az elsodort falu című könyvét, mely Erdélyben és Budapesten játszódik, és a kor általa magyarpusztítónak tartott irányzatait ecseteli. A könyv óriási érdeklődést keltett, egy csapásra ismertté és híressé tette. A húszas évektől az erőteljes antiszemitizmus mellett németellenesség is érzékelhető volt műveiben. 1923-ban az Auróra felelős szerkesztője lett, majd Bajcsy-Zsilinszky Endrével lapot szerkesztett Előörs címmel, a lapban „fajvédő” hangnemben írtak. Véleményük a magyarságot fenyegető veszélyekről nem egészen azonosak, mert míg Bajcsy-Zsilinszky a németeket tartotta a legnagyobb veszélynek, Szabó a zsidóságot. A zsidóság iránti kritikus hozzáállása ugyanakkor nem illeszthető be egyértelműen a kor szélsőjobboldali antiszemita áramlatai közé, s éppenséggel ezekről ugyanolyan elítélően írt, mint magáról a zsidóságról. Az antiszemitizmuson és a németellenességen túl Szabó Dezső harcos ellensége volt a katolicizmusnak is.
1935-ben Björn Collinder, az Uppsalai Egyetem finn-ugor nyelvprofesszora javaslatára irodalmi Nobel-díjra jelölték, de abban az évben végül nem adták át az elismerést.
A harmincas években eleinte támogatta Gömbös Gyula nemzeti munkatervét, majd elfordult attól, és fokozatosan szembefordult a Horthy-korszak vezetőivel. 1932-ben írta a Feltámadás Makucskán, 1934-ben A kötél legendája című művét. A véleménye szerint nyilvánvalóan nemzetellenes nemzetközi szocializmust és kommunizmust világosan elutasította. Politikailag inkább Mussolini fasizmusával szimpatizált, mint Hitler nemzetiszocializmusával, sőt, elítélte a német megszállást és a nyilasuralom terrorját.
1945-ben, hatvanöt éves korában hunyt el Budapesten, Rákóczi téri lakása óvóhelyén. Éhségtől is legyöngült szervezetét könnyen ragadta magával a halál, amit valószínűleg tüdőgyulladás okozott. Négy évvel később került át a Kerepesi temetőbe, minden szertartás és búcsúztatás nélkül. Lírai hangvételű szépírói munkája, Életeim című önéletírása befejezetlenül maradt.
1879-ben született Kolozsváron, kisnemesi tisztviselőcsalád tizedik gyermekeként. A kolozsvári református gimnáziumban érettségizett 1899-ben, majd a budapesti egyetemen folytatta tanulmányait magyar–francia szakon. Kiemelkedő tehetsége révén bekerült az Eötvös József Collegiumba, ahol összebarátkozott Kodály Zoltánnal, Horváth Jánossal és Szekfű Gyulával. Egyetemi évei alatt finnugor nyelvészettel foglalkozott.
1905-ben megszerezte magyar–francia szakos tanári diplomáját, rövid ideig helyettes tanár volt a budapesti II. kerületi főreáliskolában, majd Párizsba került állami ösztöndíjjal. Hazatérése után 1906 szeptemberétől a budapesti IX. kerületi felső kereskedelmi iskolában tanított; 1907 októberétől a székesfehérvári, 1908 áprilisától pedig a nagyváradi állami főreáliskolához helyeztek át. Ezt követően tanított még Székelyudvarhelyen, Sümegen, Ungváron, Lőcsén, de mindenhonnan botrányos körülmények közepette helyezték tovább. Az 1910-i tanármozgalomban heves vitába keveredett Tisza Istvánnal, ennek révén került a Nyugat, majd a Huszadik Század körébe. Éveken keresztül ezek munkatársa volt, első novellái a Nyugatban jelentek meg.
1918-ban az őszirózsás forradalom Lőcsén találta, innen települt fel Budapestre irodalmi szabadúszóként. Személyesen élte meg a Tanácsköztársaság és a proletárdiktatúra időszakát, és azokat idegennek és nemzetellenesnek tartotta, ezért vidékre menekült. Mivel úgy látta, hogy az országban „az elsősorban zsidó hadiszállítók nemzetellenes üzelmei” folynak, emiatt az a véleménye alakult ki fiatal korában, hogy „Magyarországot a kapitalizmus béklyóba vetette”, és mindezt a szocializmussal együtt a zsidók tevékenysége eredményének tekintette.
1918-ban fejezte be Az elsodort falu című könyvét, mely Erdélyben és Budapesten játszódik, és a kor általa magyarpusztítónak tartott irányzatait ecseteli. A könyv óriási érdeklődést keltett, egy csapásra ismertté és híressé tette. A húszas évektől az erőteljes antiszemitizmus mellett németellenesség is érzékelhető volt műveiben. 1923-ban az Auróra felelős szerkesztője lett, majd Bajcsy-Zsilinszky Endrével lapot szerkesztett Előörs címmel, a lapban „fajvédő” hangnemben írtak. Véleményük a magyarságot fenyegető veszélyekről nem egészen azonosak, mert míg Bajcsy-Zsilinszky a németeket tartotta a legnagyobb veszélynek, Szabó a zsidóságot. A zsidóság iránti kritikus hozzáállása ugyanakkor nem illeszthető be egyértelműen a kor szélsőjobboldali antiszemita áramlatai közé, s éppenséggel ezekről ugyanolyan elítélően írt, mint magáról a zsidóságról. Az antiszemitizmuson és a németellenességen túl Szabó Dezső harcos ellensége volt a katolicizmusnak is.
1935-ben Björn Collinder, az Uppsalai Egyetem finn-ugor nyelvprofesszora javaslatára irodalmi Nobel-díjra jelölték, de abban az évben végül nem adták át az elismerést.
A harmincas években eleinte támogatta Gömbös Gyula nemzeti munkatervét, majd elfordult attól, és fokozatosan szembefordult a Horthy-korszak vezetőivel. 1932-ben írta a Feltámadás Makucskán, 1934-ben A kötél legendája című művét. A véleménye szerint nyilvánvalóan nemzetellenes nemzetközi szocializmust és kommunizmust világosan elutasította. Politikailag inkább Mussolini fasizmusával szimpatizált, mint Hitler nemzetiszocializmusával, sőt, elítélte a német megszállást és a nyilasuralom terrorját.
1945-ben, hatvanöt éves korában hunyt el Budapesten, Rákóczi téri lakása óvóhelyén. Éhségtől is legyöngült szervezetét könnyen ragadta magával a halál, amit valószínűleg tüdőgyulladás okozott. Négy évvel később került át a Kerepesi temetőbe, minden szertartás és búcsúztatás nélkül. Lírai hangvételű szépírói munkája, Életeim című önéletírása befejezetlenül maradt.
Új vásárló vagyok!
új vásárlóval indíthatsz rendelést............