Irodalmi tanulmányok [antikvár]

Részlet a könyvből:Búcsú és érkezésEmlékszem, 1938 nevezetes őszi délutánján enyhe napfény szaggatta szét a határmenti cseh gyárváros fölött úszkáló koromfelhőket. Ki se hajoltam az indulásra kész prágai gyors ablakából sőt mintha inkább bujnék valaki elől, meghúztam magam az egyik fülke sarkában, rá se hederítve a körülöttem nyüzsgő utasok százaira. Nem kíváncsiskodtam, a búcsúzást pedig rég elvégeztem már magamban. Igen, a búcsúzást, mely személyi kézfogásokon túl, egy elsüllyedt történelmi világnak lobogtatta a zsebkendőjét s ugyanakkor az érkezést és a találkozást is jelentette. A vonat lassú pöfögéssel kifutott a pályaudvarról s könyökömre támasztva az állam, pislogtam a rohanó villanypóznák után. Majd olvasnivalót szedtem elő. Most is mosolyognom kell: éppen Halász Gyula Édes anyanyelvünk" című könyve akadt a kezembe. Sápadt és réveteg arcok bámultak egykedvűen maguk elé a fülkében. Valami rémregény, háborús történet illenék most a kezembe - gondoltam - s tétovázó ujjakkal lapozgatni kezdtem a friss, nyomdaszagú könyvben. A csalafinta nyelvtani módozatok, egy-egy jelző és ige pontos mondatba helyezése hűvös nyugalomra buzdították agyamat, ritmikus verssorokat morzsolgattam a fogaim között s ma se tudnám megmondani, játék volt-e ez csupán, vagy sötét tragédia, amint Európa népeinek szédült egymásba kavargása közepette, ott a vonatban, a mult árnyaival s a jövő bizonytalanságával brokra kelő emberi lelkek közt nyelvtani szabályokon töprengtem s klasszikus költőket idéztem. Se bolond, se különc nem voltam világéletemben. Én akkor már elvégeztem magamban a jövő s jövőm lehetőségeinek a számadását s az a kis nyelvészeti eszmefuttatás sem volt egyéb, mint ennek a számadásnak egyik figyelmen kívül nem hagyható adaléka. Tudtam, hogy mit hagyok magam mögött s elég világosan sejtettem az elkövetkezendőket. Ám csak ott a. vonaton, kezemben egy nyelvkönyvvel, kezdtem hosszasabban töprengeni azon, hogy ez összegezett lehetőségek közt van valami, amivel elsősorban kell számolnom, hiszen önnön lényeimet jelenti: író vagyok, kisebbségi író, aki egyik napról a másikra új körülmények, új hatások kölcsönös súrlódásaiból fogja meríteni anyagát.