Irodalmunk a XIX. század második felében [antikvár]

század második felében (1849 - 1905) A XIX. század második felét két tényező határozza meg: egyrészt a szabadságharc elbukásának ténye, másfelől pedig azt hogy hazánk a kapitalizmus korába lépett. A világosi bukást követő Habsburg-abszolutizmus egyfelől egy bürokratikus hivatalnok uralmat ültetett a magyarság nyakára, másfelől megnyílt az út a külföldi, elsősorban osztrák tőke beáramlása számára. A nemzet vezető osztálya változatlanul a középbirtokos nemesség, mely passzív rezisztenciával védekezik az idegen elnyomás ellen. Ugyanakkor a kapitalista versenyt nem birja, megrendül létalapja, a nemesi középbirtok. Az önkényuralom első fele, a Bach-korszak teljes elnyomása idején, kevés remény látszik az állapotok megváltozására, de Bach bukása és az októberi diploma felébresztik a hazafiúi reményeket. A császári ajánlattal szemben nemzeti egységfront alakul, 1861-ben a középnemesség még tesz egy gesztust a nemzeti önállóság védelmében. De a bekövetkező provizórium idején gazdasági helyzetének megingása egyre inkább a kompromisszum felé sodorja, s mikor Ausztria helyzetét újabb külháború ismét megingatja, létrejön a kiegyezés, megindul a dualizmus kora. Ez az időszak - bár Magyarország távolról sem rendelkezik gazdasági önállósággal, - lehetővé teszi a magyar kapitalizmus nagyarányú fejlődését, ami újabb társadalmi változásokat eredményez. A birtokos köznemesség egyre > jobban elveszti anyagi létalapját, megszállja a hivatalnoki és katonatiszti állásokat, ugyanakkor a polgári foglalkozásoktól idegenkedik, fenntartja feudális előítéleteit a kapitalista viszonyok közt is. Mindez erkölcsi megingásra vezet, a középbirtokom dzsentrivé züllik, a polgárság emelkedik anyagi erőben, de a hatalom változatlanul a nagybirtokos arisztokrácia kezében lévén, a polgári szellem nem tud 7-6026 5