Irodalom II. [antikvár]

Részlet a könyvből: A 17. századi francia klasszicizmus Sziget a barokk tengerben Míg Európa-szerte a barokk stílus hódít, a 17. századi Franciaországban egy új stílus, a klasszicizmus jut diadalra. A klasszicizmus kifejezés a latin 'classicus' szóból ered, melynek jelentése 'első osztályba tartozó'. Olyan művészeket vagy műveket illet, akiket vagy amiket a legkiválóbbaknak tekintenek, és példaképül vesznek. Láttuk, hogy a reneszánsz korban a görög és római művészeket tekintették klasszikusoknak. Ezt látjuk a Napkirály, Bourbon XIV. Lajos hosszú uralkodása alatt is (1643-1715). A francia klasszicizmus tehát ismét az antik művészet felé fordul. Az antikvitás azonban mást és mást mond az egyes koroknak, melyek maguknak felfedezik. Míg a reneszánsz a középkorral szemben hivatkozott rá, a 17. századi klasszicizmus a barokk tagadása. A barokk szellemi magja a vallás volt: a rajongásig fűtött érzelmek a misztikus élményt próbálták visszaadni. XIV. Lajos személyében olyan uralkodó került a trónra, aki minden más tekintélyt elhomályosított, és a maga politikai szempontjait képviselte a művészi ízlés meghatározásában is. Uralkodói érdeke a rend, a nyugalom, az ésszerűség érvényre juttatása volt, ezeket az erényeket kérte számon művészein is, akik mindezt az antik művészetben vélték felfedezni. A korabeli francia szellemi élet minden területén ennek nyomait látjuk. Rend, nyugalom, ésszerűség Az építészetben egyenes vonalak váltják föl a barokk építészetre jellemző ívelt vonalakat és hajlított felületeket. A korszak legjellegzetesebb építészeti alkotása a versailles-i kastély: kertjének hideg és tökéletes mértani rendje jól példázza a klasszicista józanságot. A legjelesebb udvari szobrász, Girardon (zsirardon) a versailles-i kastély kertjének egyik mesterséges barlangjában, a Thétisz-barlangban helyezte el Apolló és a nimfák a fürdőben című szoborcsoportját. A mű nyugodt hangulata elüt a barokk szobrok lázas nyugtalanságától. Girardon, aki Rómában a Laokoón-csoportot restaurálta, antik minták után dolgozott: az istenség alakja a Belvedere-i Apolló ülő változata, a nimfák egy rhodoszi szobrász múzsáit utánozzák. A különálló szobrok társítása a hellenisztikus szobrászok szokása volt. Az irányzat legismertebb festője, a Rómában élő francia Poussin (pusszen) így vall művészi céljairól: „Természetem arra késztet, hogy a rendezett dolgokat keressem és becsüljem, és meneküljek a zűrzavartól, mely olyannyira bántó és idegen számomra, akár a fény számára a sötétség." A korabeli francia filozófia is a barokk értékek tagadása, jóllehet nem hozható összefüggésbe a francia királyi udvar igényeivel. A korszak legnagyobb francia filozófusa Descartes (dékárt), aki Európa legszabadabb országába, Hollandiaba költözött, mert ott érezte magát biztonságban.