Irodalomismeret 2000/2-3. [antikvár]

Somlyó György GYÖNGYINEK, MIKOR AZ ÍNSÉG NAPJAIBAN A CSOKOLÁDÉS METÉLT CSODÁJÁVAL ISMERTETTE MEG MINDEN JÓTÓL ELSZOKOTT ÍNYÜNKET Buda, 1945. február 24-én, Ottlik Géza és Gyöngyi Riadó utca 10. alatti lakásán.* Oh, csokoládés tészta, komor ragyogású, te édes! Téged zeng ma dalom, te a legméltóbb ma a dalra! Téged zenglek a rég-pihenő, emyedt-huru lanton. Látom a fénylő csíkokat úszni, vigan tekeregni Iriszesen csillámló, sürü sötét anyagukban, Könnyed iramlással hogy szöknek száraz Ínyemre. Gyöngy ragyog így a búvárnak, a rossz költőnek egy új rím, Ygy csak a korty az epedtnek, mint minekünk ez az étek. Örvendjünk, feleim jöjj Géza, köré telepedjünk Néma mosollyal a forró tálak elé, miket áldott Gyöngyink szent művészete tölt és rak pupozottra. Ygy falatozzunk csendben, s érezzük, hogy e perc itt ínségünkben a drága jövendő záloga, Ámen. * Ez a vers (versezet, verselmény) az idők során teljesen kiszorult az emlékezetemből. Kelecsényi László talált rá egyetlen, ceruzával írott kéziratára, s ő találta érdemesnek Ottlik Géza az Emlékkönyvben való közlésére. - Jobb megértéséhez talán annyi életrajzi adat szükségeltetik, hogy 1945 február elején, a budai ostrom hat hetes bujkálása (állandó kettős életveszély: elbukás és éhenhalás) után véletlenül, a sors szeszélyéből és (ezúttal) hihetetlen szerencsémre, Ottlik Géza és Gyöngyi Riadó utcai otthonában találtam nemcsak vendégségre, hanem szeretetre is. Asorfokben a név betűit hordozó hexameterek: ott töltött - valóságos „felszabadulást" jelentő - két hetemre nyomott pecsét. (2000. július)