Irodalomismeret 2002/1-2. [antikvár]

MAGYARTANÁROK VII. ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA Budapest, 2001. október 5-7. Irodalomtörténet-írás és esszé Kenyeres Zoltán PROUST, NYUGAT, SZELLEMTÖRTÉNET L (A montázs és kollázs) Michel Bútor írja egy helyen, hogy „az egyén műve egyfajta csomó, amely egy kultúra szövetén belül keletkezik, amelybe az egyén nem belemerül, hanem amelyből felbukkan"' A firenzei dómban látható Domenico di Michelino festménye, amelyen Dante bemutatja az Isteni Színjátékot. A költő balkezében tartja kinyitott könyvét, mintegy a szíve fölé helyezi, körülötte pedig a Commedia allegorikus figurái és jelenetei kavarognak, s közben beúsznak a képbe Firenze ma is látható valóságos épületei. Nemcsak valóság és fikció egymáson való áttűnése ez a kép, hanem a két szerző - Dante és Michelino - egymáson való átbújta-tása is. Hiszen nem könnyű eldönteni, hogy - Bútor szavát használva - Dante „bukkan fel" a XV. század festészet formavilágának idiómáiból, vagy éppen Michelino „bukkan fel" a nagy irodalmi mű már akkor (1465-ben) elsöprő erejű elismerésének, a kanonizálás nyelvének segítségével. De a festmény mindenképpen az irodalmi mű montázsszerű felhasználásának tekinthető: az irodalom híre, nevezetessége, jelentősége prarafrazeálódik rajta úgy, hogy - korai reneszánsz gondolkodásának megfelelően - már nem is csak az irodalom és festészet jelentőségét, hanem magának a művészetnek és szellemnek a jelentőségét allegorizálja.- Annak a textuális interakciónak, amelyről intertextualitás néven az utóbbi évtizedekben oly sokat beszél az irodalomtudomány, különféle megközelítésekből kiindulva különféle típusait lehet megkülönböztetni.' Itt most eltekintve a montázs és kollázs képző-, fotó- és íilm-művésztből ismeretes technikai jellegű fogalmától montázsnak fogjuk nevezni azt az interakciót, amikor a parafrazeáló mű a parafrazeált műalkotásnak valamely lényegi, alapvető vonását használja fel, mégpedig azonos vagy hasonló funkcióban, tehát úgy, hogy saját lényegi vonásainak kifejezéséhez járul hozzá vele. (Ezen a helyen zárójelbe tesszük azokat a filozófiai és ismeretkritikai vitákat, amelyek a körül forognak, hogy léteznek-e és megragadhatók-e ilyesfajta lényegiségek.) Kollázsnak nevezzük azt a fajta interakciót, amely esetlegesen, kontingens módon válogatva és az eredetitől eltérő funkcióba áthelyezve használ fel textusában más textusokat. Ennél nem játszanak szerepet olyan fogalmak, mint lényegiség, centralitás, jelentési megfelelés. A montázs és kollázs a szövegszerveződés működésében különbözik egymástól: a montázs befogadója megfejtheti és meg is kell, hogy fejtse a parafrazeálás adott jelentését a parafrazeáló mű egészében, a kollázs befogadójának evvel szemben az esetlegesség hatásával kell számolnia. Ha a montázs és kollázs fogalmát ilyen módon határozzuk meg, akkor azt lehet mondani, hogy montázs-használat jellemzi azokat a korszakokat, amelyeket metafizikus