Irodalomtörténet 1994/4. [antikvár]

Németh G. BélaEgymást kiegészítve - nem egymás ellen (Szellemtörténeti", pszicholingvisztikai és egyéb irányok)1. A hazai irodalomtörténet-írás a 19. század közepén s második felében lépett európai társai sorába. Ez két irányzat összeolvasásával járt együtt. Az elsőt tudatosan és programszerűen már Toldy Ferenc alkalmazta. Ez a Ger-vinus által hirdetett és követett késő romantikus nemzeti szempont és módszer érvényesítése: miként vált egyre világosabbá az a cél és az a föladat az irodalomban, hogy a nemzeti karaktert kifejezze s tudatosítsa minél hathatósabb, azaz minél művészibb módon.A másodikat a mind szélesebb körre terjedt európai pozitivizmus adta. Mégpedig kettősen: a pozitivista filológiai eljárások és követelmények jegyében, s a pozitivista történet- és irodalomfelfogás alapján. Filológiai pontosságra, persze, már korábban is törekedtek. De a számba veendő tények fontossági rangja és szerepe, meg kutatásuk módszere ekkor rendeződik, ekkor szilárdul meg. Az író származása, életútja, alkata, műveltsége, művei születésének körülményei, s művei fogadtatása. A művek értékét a művelt közönségben való olvasottságuk s a kortársi kritika által való megítéltetésük alapján jelölték meg. Ha e kettő egybeesett, ha később is olvasták őket, s ha az élet jellegzetesnek tekintett nemzeti-történeti vagy nemzeti-társadalmi mozzanataihoz kapcsolódtak, nemzeti klasszikusnak számítottak. Ha később nem, csupán saját korukban olvasták őket, csak korigényt felületien kielégítőnek vették őket.Egy életműre vonatkozóan Riedl Arűny-kötete, nagy időtávot összefoglaló munkára Beöthy Szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban című könyve a legjobb példa. A művek tartalmának előadásával, lelki s történeti hitelük mérlegelésével együtt öröklött, hagyományos poétikai, retorikai, nyelvstilisztikai vonásaikat is regisztrálták, úgy is, mint történeti s irányzati korjellemzőket, úgy is, mint a művésziséget korjellemzőként, korirányzatként biztosítókat.Kérdezhetné valaki, miért irodalomtörténészeket, miért nem kritikusokat veszek számba? Hiszen Kölcsey vagy Arany, Gyulai vagy Péterfy művészet-és irodalomértése magasan fölötte állt történész társaikénak. Igaz. De egy irodalomértelmező irány és módszer próbája sokkal inkább, sokkal tár-