Irodalomtörténeti füzetek 9-15. [antikvár]

Részlet a "Legrégibb bibliafordításunk"-ból:Ez a dolgozat igénytelen kísérlet mindannak összefoglalására, ami legrégibb bibliafordításunkról sok jeles kutató munkáiból eddig is ösmeretes; csak részben egészíti ki azt eltérő, újabb eredményekkel; de figyelembe veszi a liturgikus szempontokat is, és inkább a szintézis adta új megvilágításra és teljességre törekszik. Épen azért áttekint a kérdés egész irodalmán és a már föltárt nyomokon próbál a helyes ösvényre jutni. Maradjunk egyelőre a legrégibb magyar bibliafordítás nevezetnél, jóllehet ez a szó csak általánosságban helyes. (Lucus a non lucendo - így mondom a címben is,) Azt a három kéziratot nevezzük így, amelyet a Bécsi-, a Müncheni- és az Aporkódex foglal magában. Ismeretes, hogy a Bécsi-kódexben ó-szövetségi könyveknek, a Müncheni-kódexben a négy evangéliumnak, az Apor-kódexben pedig - töredékesen - a zsoltároknak fordítása van. Az első kettőnek összetartozását már 1836-ban DÖBRENTEI GÁBOR felismerte, az Apor-kódexnek velük való összefüggését pedig 1884-ben SIMONYI ZSIGMOND, majd HORVÁTH CYRILL állapította meg. Ehhez járult a Döbrentei-, a Keszthelyi- és a Kulcsár-kódexeknek az első fordításból való származtatása, amire már BOROS ALÁN, és FRICK JÓZSEF rámutattak. A végső szót ebben az irányban MÉSZÖLY GEDEON mondta ki, aki sok mélyreható és lelkiismeretes nyelvészeti kutatás alapján arra az eredményre jutott, hogy ez az első teljes magyar bibliafordítás, nyelve, szókincse oly következetesen egységes, hogy semmiféle előző fordítás fölhasználása nem látszik rajta; viszont utána egy évszázadon át ami bibliafordítási részlet átdolgozásnak bizonyul, annak végső forrása mindnek" - ez a bibliafordítás. Még a könyvnyomtatás első (protestáns) bibliafordításának gyökerei is erre nyúlnak vissza.