Irodalomtörténeti Közlemények 2003/4-5. [antikvár]

Részlet a műből: "KECSKEMÉTI GÁBOR A KORAI PROTESTÁNS HOMILETIKA SZEREPE AZ EURÓPAI ÉS A HAZAI IRODALMI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETÉBEN Bibó István kevéssel halála előtt, 1979-ben egy „Egyház-, kultúr- és politikai történeti uchronia" megírását tervezte. Az uchronia szót az utópia mintájára képezte, „nemlétező helyek helyett nemlétező időfolyamatok leírásá"-t értette rajta. A 15. századi zsinati mozgalom győzelmét feltételező fiktív dialógusban „Bibó István címzetes váci kanonok" beszélgetett volna „apósával, Ravasz László bíboros-érsekkel a római katolikus egyház újkori történetéről, különös tekintettel a lutheránus és kálvinista kongregációkra."' Noha az alábbiakban csakugyan felbukkan majd olyan szereplő, aki avignoni születésű obszerváns szerzetesből (cseri barátból) lett Luther harcostársa és a hesseni reformáció apostola, mondandóm főalakját, Andreas Gerardus Hyperiust is magunk elé képzelhetjük mint olyan erazmista bíborost, aki a jezsuiták részvételével zajló ágostai zsinaton a főpapi rezidencia- és prédikációs kötelezettség egyik élharcosa volt. Ráadásul Bibó csakugyan beszélgethetett volna Hyperiusról jeles homiletikus apósával.2 A 16. század eleji Wittenbergben bekövetkezett, a reformáció filozófiai és teológiai kezdeményezéseivel szorosan összefüggő, korszakos retorikai fordulat mára többé-kevésbé ismertnek mondható: Melanchthon kezdeményezése, a beszédnemek rendszerének az antik eredetű három mellett egy oktató negyedikkel való kiegészítése messzemenő kommunikációelméleti következményekkel járt.3 Jóval kevésbé világos még, hogy ugyanez a korai reformátori nemzedék a homiletika történetében is radikálisan megújította a diskurzus kereteit. Ebben a folyamatban nem a wittenbergi, hanem a marburgi egyetem, személy szerint pedig Andreas Gerardus Hyperius tevékenysége mutatkozik a kezdeményezőnek. Hyperius a kezdetén áll az applikációról szóló új elgondolásoknak, amelyek a szövegekkel való kapcsolat-felvételi és a számukra való jelentéstulajdonítási eljárások egész új rendszerét nyitották meg. Hyperius nevét 1998-ban megjelent műfajtörténeti monográfiámban háromszor írtam le, nem sejtve, hogy ezzel eleven szenet gyűjtök a fejemre. Jeleztem, hogy a „Melanchthon és Andreas Hyperius [ ] nagy hatású müveiben eleve igen fontos szándék, a 1 Bibó István Előirányzói! munkatervéből (Részlet) (1979) = Bibó István Összegyűjtött munkái, kiad. KEMÉNY István, SÁRKÖZI Mátyás, előszó SzÖLLŐSI Árpád, bev. SZABÓ Zoltán, I-IV, Bern, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, 1981-1984, 1,313-316. " Ravasz László (1882-1975) retorikai és homiletikai elméletéről: VÍGH Árpád, Retorika és történelem, Bp„ Gondolat, 1981 (a továbbiakban: VÍGH 1981), 352-373. Kecskeméti Gábor, Prédikáció, retorika, irodalomtörténet: A magyar nyelvű halotti beszéd a 17. században, Bp„ Universitas Könyvkiadó, 1998 (História Litteraria, 5) (a továbbiakban: kecskeméti 1998), 64-73,76-79, 107-111. 367"