Jelenkor 1998. november [antikvár]

SOLYMOSI BÁLINTJelena és JerkenFáklyatörténet1Mikor a megbeszélt helyen találkoztunk, s az alkonyat rézszínű fénye éles és hosszú árnyékokat rajzolt elibénk, én magam elsőként egy követ vettem észre, metszően fehéret; ott volt egy kő a tengerpart előtti mellvéd lapján, szárazon és mintegy illetlen, azonban jelenléte mégsem volt fölháborító. Miért emelte oda fel valaki, s honnét, nem tudni. Mi a nehézség? Az imént még, írom, száraz volt, de kisvártatva eleredt az eső, s rideg fehérséggel fénylett a kő, s az egész város; nyirkos, fullasztó tavaszi este volt. Kezet fogtunk Jerken Iszabekovval; Készen áll ?, kérdezett, majd válaszra semmi időt nem hagyva hátat fordított.Elindultunk.Az emberek különös, sosem volt emlékekké váltak egy szempillantásnyi idő alatt, mintha mindig is csak mögöttünk lettek volna, érezhetően azon fáradozva, hogy a feledésbe pusztítsák az előttük lévőket; ők már emléketlen járkáltak, mentek tétován vagy indulatosan valahova és vissza, szinte azon nyomban, gyűlésre vagy televíziót nézni ; egyszerre csak az ötlött fel, hogy így megyek én is. Jerken Iszabekovval, csak az ő iszonytató tempóját igyekezvén tartani, mintha a világ eUen rontanánk. Botommal vadul ütöttem az út kövezetét, és ha váratlan megálltunk, nagy megelégedettséggel támaszkodtam rá -, ma éjjel kifut a nyílt tengerre hajónk!2A vodka fogyott, és az idő engedelmeskedni látszott nagyra törő akaratimknak s embertelen türelmetlenségünknek. Végre elmaradtak Árhangelszk papírgyárai és lakótelepei, igen, hajónk a víz fölé emelkedett, s ahogy siklani kezdett, a Dvina partjait is hamarosan elhagyta.A Jerken Iszabekovnál időről időre szokásosan megjelenő kedélyfásultság legcsekélyebb árnyalata is most arcáról tovatűnni látszott. Ivott, s itallal kínálta Jelenát, ki űzött tekintettel állt a hajó tatján, a tengeri széláramlatoknak adva át egész testét. Jerken magához intett s kért, hogy én magam is dúdolgathatnék, fütyörészhetnék. Aztán mindketten igen roppant akkurátessel dudolászni és fütyörészni kezdtünk, madártrillákkal cifrázva a ritka vidám orosz népdalokat, avval a meggyőződéssel, hogy Jelena Kaidulaiden kellemetes meglepetésére, gyönyörűségére. Később Jerken mélázva nézte a fénypászmák játékos hullámzását a hajó fedélzetén, néhányat maga is szinte táncolva lépett a korlát előtt, hogy azután még füstölgő szivarját a vízbe dobja, és baljával Jelena vállát érintse. Abba kellett hagyjam a dudolászást.1107r-