Jelenkor 2021. október [antikvár]

VÖRÖS ISTVÁN VALAMI A KORRÓL Kemény István köszöntése Verset írni sokkal nehezebb, mint nem írni. De van, akinek verset nem írni nehéz. Az ilyen embert tartjuk költőnek. A költő maga alkothat szabályokat, és ha kedve van, fel is rúghatja őket. Épp a versírás bizonyos ki nem mondott szabályok felrúgása. Például annak, hogy egyes dolgokról nem beszélünk. Nem wittgensteini értelemben, hiszen lehetne róluk beszélni, sőt jó is lenne, de valamiféle polgári illendőség megköti a kezünket. Fáj róluk beszélni. Az elevenünkbe talál pár szó, egy vers segítségével vesénkbe lát De ki is? A költő? A társadalom? Mi magunk? Kemény István nagyon gyakran talál el ilyen érzékeny pontokat verseivel. Viszonylag keveset ír, mert bizony nagy erő kell összeszedni magunkat ezekhez a kellemetlen dolgokhoz. Megszólaltatni a koboldkórust, a néma H-t, úgy tenni, mintha ez élőbeszéd lenne, és nem játék méreggel és ellenméreggel. De hagyjuk ezt a kisszerű bűvészkedést Kemény kötetcímeivel. Bár az, hogy lehetséges így tenni, arról árulkodik, mennyire fontosak esetében a címek, hogy mennyire kibeszéli a titkait már a könyvborítón. Hogy mennyire lényeges minden látszólag lazán odatett elem. És épp ez a titka. Lazaság és lényegre törés. Kemény István versei széles körben népszerűek voltak a kezdetektől, a nyolcvanas évek első felétől, és azok máig is. Ö Ady követője abban a tekintetben (is), hogy szeretné, ha szeretnék. Ezzel ellentétben József Attila megszabja: „Csak az olvassa versemet " Ami persze kényelmesebb hozzáállás, rögtön limitálni az olvasóinkat, kizárni a közönyösöket a potenciális befogadók közül. József Attila is a szeretetre hivatkozik az idézet folytatásában, de már eleve elvárja, kötelezővé és így lehetetlenné teszi. Ez az olvasó-rendszabályozás és -szűrés az ő esetében logikus és következetes eljárás, de másoknál talán inkább szerep, kudarckerülés. Persze téves a párhuzam, hogy ha valakit sokat olvasnak, és azt sikernek tartjuk, abból még nem következik, hogy ha valakit kevesen, az kudarc. Gondoljunk Mallarméra. Kemény viszont vállalja a szeretetre való apellálást. Egyik legújabb Közleményét ezzel meri zárni: „a szeretet és a hit a két legfontosabb dolog, amit halandó ember birtokolhat". Hát lényegre törésből ez még tőle is meglepő, és ezúttal nem laza, hanem feszes, elvágólagos. Többnyire inkább kimondatlanul (azaz mást kimondva) kéri a szeretetet, és nem véleményezi. Ez nála alapjában véve nem költői program, hanem alkati kérdés. 1041