Bővebb ismertető
A XVII. századi angol forradalom kora irodalmáról, nagy irodalmi alakjairól, köztük a legnagyobbtól, John Miltonról, vagy magáról a forradalomról nehéz ma úgy írni, hogy itt is, ott is vitás kérdések fergetegét ne idéznők fel. A fergeteg feszült légköre pedig nem ma kelt, hanem messzi évszázadokba nyúlik vissza. Elég csupán néhány emlékét idéznünk. 1650-ben a XVII. század egyik jeles német drámaírója, Andreas Gryphius Carolus Stuardus címen érdekes történeti tragédiát írt. A tragédia egészen friss, korabeli eseményeket önt drámai formába: arról az I. Károly angol királyról szól, akit fellázadt parlamentje fegyverrel legyőzött, fogságba vetett, majd lefejeztetett. Gryphius, néhány korábbi darabjának receptje szerint és engedve a kor egy bizonyos ízlés-irányzatának, ezt a művét is mártírdrámának szánta, amelyben a tragikus összeütközést a király és egy maroknyi lázadó alattvalója közötti küzdelem adja. A darab szerint a király szent és vértanú: kegyetlen ellenségei kezétől szívesen fogadja a halált, mert tudja, hogy ezzel népe jövendőjét menti meg. Végzete szükségképpen következik be, de mégsem egészen sorsszerű, mert - a darab interpretációja szerint - Károly gyengeségből maga is követett el hibát: alkudozott a lázadókkal, engedményeket tett nekik, sőt, feláldozta leghívebb miniszterét, Straffordot. Károly vértanúhalála ezért egyben penitencia is Strafford sorsáért. A lázadók viszont - Gryphius felfogása szerint - a legsötétebb bűnökbe esnek: nemcsak az isten fölkentjének életére törnek, hanem apagyilkosok is, mert megölik minden angolok atyját, a királyt, tehát saját apjukat is. Tettük önmagában hordja büntetését, mert mindvégig mardossa őket a lelkifurdalás és félelem a jövőtől - ez adja Gryphius drámájának nyomasztó, rémtörténetszerű, barokk feszültségét. Gryphius magát a kivégzést is színpadra viszi, ez azonban korántsem a dráma legborzongatóbb jelenete, hanem sokkal inkább az azt bevezető monológ, amelyet a szerző a királygyilkosok egyikével, egy bizonyos Mr. Poleh-vel mondat el.