Katona József [antikvár]

Részlet a könyvből: Tanuló-évek. Az ismeretlenül elhúnyt nagy ember életében örökre több marad a titok, mint ha a közérdeklődés nyilvánosságában ért volna véget. Emlékét csak a legszűkebb családi kör őrizte, melynek figyelme másra irányult, mint ami az utókort leginkább érdekli. Akikkel meg pályája egy-egy darabján találkozott, ha postumus dicsősége még megszólaltathatta őket, sokszor a vele való kapcsolat által is magukat iparkodtak érdekesebbé tenni és többet mondtak, mint amit igazán tudhattak. Innen a Katona Józsefre vonatkozó emlékezések és afféle intervjúkon alapuló közlések sok ellenmondása és kétségtelen tévedése. De a költő zárkózott, magános természete ugyancsak oka róla való ismereteink fogyatékosságának. Az írói levelezések virágkorából tőle csak egyetlen irodalmi levél rövid pár sora maradt. Szelleme, belső élete csak alkotásaiban áll előttünk, attól kezdve, mikor a nyomorgó színtársulat elővarázsolta csodás világ bűvöletében élve maga is «világokat álmod a világ hátára». Külsejét a könyvünk élén álló metszet idézheti szemünk elé, egyetlen ábrázolása, mely hitelesnek látszik: minden bizonnyal a költőről életében, bár alkotó korszaka után festett kép nyomán készült. Realizmusa maga is tanuja aránylagos hűségének. De ezt a képet igazolják - puhább vonásaival, fájdalmas és mégis fölényes tekintetével, kissé hanyag, külsőségekkel nem törődő magatartásával - az exhumálás anthropológiai tanulságai, Déryné vallomása, és ami mindezeknél fontosabb, a költő alkotásai s egész életének alakulása, nem pedig azokat a sokkal szebb, hol nyalka, hódító, hol ábrándos tekintetű képeket, melyeket a megszokás talán ismerősebbé tett, de amelyek végeredményben mind ennek az egynek hamis idealizálásai.