Kazinczy Ferenc műveiből [antikvár]

Az 1779. év őszén egyik vasárnapi délután a tornai uradalom ügyésze és patvaristája utaztak Kassáról Buzita felé: Tarnói Milecz Sámuel és a húsz éves Kazinczy Ferencz. A mint Nagy-Ida közelébe értek, szörnyű égi háború keletkezett. Az ügyész szorongva ült kocsijában, míg patvaristája vidám, pajzán tréfát űzve a kocsissal, gyönyörködve nézte a szokatlan s félelmes, de nagy scenát. Szakadt a zápor, s a villámok körűlczikázták a szemhatárt. Ha az ifjút főnöke iránti tisztelete vissza nem tartja, hangos nevetésbe tör ki annak rettegésén. De íme, egyszerre csak nagyot csattan az ég, s a villám az utasok előtt csap le. Kis vártatva, midőn az ügyész és patvaristája folytatják útjokat, a kiállott félelemtől egyre azt hajtogatja az ügyész: hátha őket éri a villám ... Mi szükség - szólt az ifjú - folyvást csak azon töprenkednünk, hogy: hátha minket ért volna; inkább azt forgassuk eszünkben, hogy nem ért, s adjunk hálát az isteni Gondviselésnek ; mert - úgy mond - mikor lehet, örülni kell, s tűrni panasz és jajgatások nélkül, a mit meg nem változtathatunk .