Képzelet, írás, hatalom [antikvár]

ELŐSZÓ A kötet, amelyet kezében tart e sorok olvasója, látszólag elegyes kötet: eltérő jellegű és tematikájú írások gyűjteménye. Az ilyen szövegkorpuszokat, megvallom, nem igen szoktam szeretni: az írások ilyen együvé terelését jogosulatlan árukapcsolásnak tartom. Az olvasó ugyanis, aki valamelyik írásért megveszi a könyvet, óhatatlanul olyan tárgyú szövegeket is kénytelen megvásárolni, amelyek számára esetleg érdektelenek, fölöslegesek, érdemtelenül foglalják polcán a helyet. Önellentmondásnak tűnhet föl tehát, hogy elveimre most saját gyakorlatom rácáfolni látszik. Valami azonban most, úgy hiszem, mégis egybekapcsolja ezeket a szövegeket a szerző személyén túl is, s ez a valami - a figyelmes olvasó, remélem, észre is veszi - oly erős, hogy az írások felületi különbözőségeit a mélyben összekapcsolja, egymás kiegészítőivé teszi. Szerkezetileg „egységesíti". De, kérdezhetik, mi az, ami ezt a kötetszervező kohéziót megteremti? Érdeklődésemnek, problémalátásomnak egyik, sokáig önmagam elől is elrejtőző gócpontja: az írás és hatalom viszonya iránti érzékenység. Nem a külső, nyers hatalom irodalomra gyakorolt hatása az, ami foglalkoztat; ezt sokan és sokszor tárgyalták már. Számomra - s ezt magam is némi meglepetéssel regisztrálom most - az az összefüggés az igazán érdekes, ami magában az írásban, esetleg az írástermelés folyamatában, rejtve, de mégis meghatározóan jelen van. Az írás, vagyis a nyelvi alkotás ugyanis látszólag éppen a hatalomnélküliség, a tiszta önkifejezés vagy, ellenkezőleg, a tiszta intellektualitás területe: ellentéte mindannak, amit a hatalom szóval szokás megjelölni. A szabadság terepe. Az írásnak azonban, ha jobban megfigyeljük, egyik dimenziója nagyon is hatalom-függő: már az írás megszületése is hatalmi térben történik, hatalomtól befolyásolt. A szöveg így, véljük bár „autonómnak", s legyen bár mégoly ezoterikus, „finom" és szubtilis, születésében is, hatásában is a hatalom függvénye. De mi ez a hatalom, s hogyan működik? Leegy-szerűsíthető-e a hatalom a politikai hatalomra, amely tűr, tilt és támogat? Ha csak a direkt politikum kérdése merülne itt föl, egyszerű lenne a helyzet: az irodalom, mint a szellem szabadságharca, régi és sikeres öntematizációja az irodalomnak. A hatalom azonban, amelytől mentesíteni szeretnénk az irodalmat, akár tetszik ez, akár nem: magában az írásban, az irodalmi történésben is jelen van, s maga is valami párhuzamos és/vagy ellenhatalom. Az írás, legyen bár „egyszerű" önkifejezés, vagy ellenkezőleg, világértelmezés, 7