Kláris antológia '22 [antikvár]

eloszo Orosz-ukrán háború - szívesen beszélnénk másról, de az lehetetlen. Vagy mégis: a békéről beszélünk. Hogy eljön, hogy lesz, hogy mi magyarok továbbra Is ezt akarjuk-hirdet-jük, hogy nem a mi ügyünk ez a háború. Aszály, ami Idén már minden eddiginél súlyosabb nálunk is, a világban is. Kevés a ringó búzatábla a Föld legjobb termőföldjein. Július elseje van, és már a harmadik NATO-csúcsot tartották idén. A békéhez haderőfejlesztés kell, de nem támadáshoz, hanem a védelemhez. Feltehetően másféle fegyverrendszerek kellenek az egyikhez, és másfélék a másikhoz. De kell, ez bizonyos. Majd újjáépíteni kell - Ukrajnát. Nem kérdezve, miért és hogyan kezdődött, ami most van. („Én csak visszaütöttem" -mondja a kisfiú. És a felnőttek mit szoktak mondani?) Mi pedig itt, Budapesten az éves antológiát szerkesztjük budapesti és nem budapesti szerzők legkülönfélébb, egyaránt értékes műveiből. Szó van békéről is, hogyne volna. Emberekről, szeretetről, állatokról - utóbbiról talán most kevesebb -, természetről és minden másról. 140 szerző, közülük új itt 18 szerző. Sok korábbi szerzőnk műveit már nem találjuk. Valamennyit sajnáljuk, különösen, akik örökre eltávoztak. Hiszen járvány volt, sőt még itt van. Ilyen körülmények között aggódni a magyar nyelvért? Magyarságunkért? Azért, hogy mekkora lesz végül idén a GDP? Az életszínvonal? - igen, aggódunk. Miközben végeznünk kell feladatainkat legalább olyan színvonalon, mint eddig. Miért? - kérdezhetik egyesek. Mert másképpen nem érdemes. Mert muszáj egy olyan mély belső parancsra, amit olykor nehéz megfogalmazni, vagy talán nem is kell. Mert ha megfogalmazzuk - pláne szép cirkalmasan -, erejét veszti. Szép szavakkal ugyan mit érhetünk el?! Olykor mindent,