Klasszika és romantika között [antikvár]

E tanulmánykötetnek már címe is árulkodó: tárgyalt korszakát, a XIX. század első két évtizedét, amelynek pedig elkülönülő jellegét mind előre., mind pedig hátrafelé nézvést elég markánsan meghatározta már a történelmi és irodalomtörténeti kutatás, nem tudja saját névvel megnevezni, s kénytelen oly megoldáshoz nyúlni, mely csupán negatívumokat állít: e korszak már nem a klasszika ideje, s még nem a romantika kora (más kategóriákkal szólva: már nem a felvilágosodás, de még nem a reformkor korszaka). A szerkesztők tudatában vannak e megoldás sutaságának: hiszen kézenfekvő, hogy minden korszaknak (amennyiben korszaknak tekinthető) megvan a maga specifikuma - az akkor élő és ható emberek sem nem utójátékként, sem pedig nem előjátékként élik és ragadják meg világukat; az akkor élő emberek nem átmenetként, hanem sajátként fogják fel működési területüket, s ennek megfelelően saját célokat és okokat keresnek és teremtenek tevékenységükhöz. Aminthogy minden korszak tekinthető (bizonyos történelmi távlatból szemlélve) átmenetinek, úgy egy korszak sem ábrázolható úgy, mintha csak átmenet lett volna: a szándékok, törekvések és megvalósulások idő és hely szerint a maguk szerepét akarták (akarják) eljátszani; s pusztán viszonyított jelenségként semmi nem írható le. Mindennek következtében az elmúlt század első két évtizedében is azokat a mozzanatokat kellene kiemelnünk, melyek a korszak belső összetevőiként funkcionálhattak - azokat, melyek e korszak írói és művészei számára iránymeghatározóként hathattak, (illetve amelyeket mi, ma iránymeghatározóként foghatunk fel): ezeknek keresésére készítettük ezt a kötetet. Hogy a címben mégis a két korszak közötti jelleg kapott kényszerű megfogalmazást, az elsősorban nem a szerkesztők és tanulmányírók számlájára írandó, hanem talán inkább annak köszönhető, hogy mindeddig sem történeti, sem pedig irodalomtörténeti tudományunk nem tisztázta egységes és átfogó nézeteit e korszakról; s időnként egymásnak a legélesebben ellentmondó vélemények és értékelések fogalmazódnak meg ugyanazon jelenségek különböző megvilágítása során - sokszor azonban anélkül, hogy az alapkutatások újraelvégzésére menet közben sor került volna.