Kölcsei Kölcsey Ferencz minden munkái 3. [antikvár]

Részlet a 3. kötetből: NEMZETI HAGYOMÁNYOK. Egész nemzeteknek, szintúgy mint egyes embereknek, megvannak az ő különböző koraik. Gyermekkorkorból virul fel ifjúságok, ifjúból érnek férfivá, s férfikoroknak erejét az öregségnek lankadása váltja fel. A férfit a lélek érettségének nyugalma bélyegzi; fő pontjára jutott erejével nehéz dolgokat vehet czélba s vihet véghez, de okos számvetéssel tudja magát a sorssal s a körülményekkel összemérni, s előre nézve midőn kezd, vigyázva lépteiben, fáradatlan a küzdés közt, fölemelkedett és magas érzelmeiben bámulattal elegy tiszteletet gerjeszt maga körül; az ő neve : nagy. Az ifjúság kebelében a jövendő férfinak ereje áradozó bőségben habzik, forr és vív önmagával. Az ő charakterében tűz és nyugtalanság önti ki magát; czéljai nincsenek, csak reményei; princípiumokat nem követ, csak sejdítéseket; gondolatjai a képzeletben sülylyednek el, s képzeleteinek a kívánság emelvén fáklyát: mértéket, határt és lehetetlenséget nem ismer, s kezd és csinál több lánggal mint erővel, több szenvedelemmel mint észszel, s így szerencsében és szerencsétlenségben, akaratján és tettein bizonyos regényes szín ömlik el. A nemzetek ifjúsága félig vad állapot. Kevés tapasztalással és ismerettel, sok kitörekedő, munkába folyni akaró tűzzel, felébredező, gyakran homályos és szempillantatnyi kívánságokkal; boldog nemzet, melyet ilyenkor külső és belső akadályok vagy magába záródva eltespedni, vagy haszon és következés nélkül széljeláradozni nem kényszerítenek; melyet sors vagy történet kedvező, szép pályára vonz!