Kölcsey [antikvár]

Részlet a kötetbőlKÖLCSEY ÉLETE. 1838. augusztus 24-én halt meg a Himnusz költője. Küzdelmes élet, szakadatlan tevékenység, szent emberi önzetlenség, a magyar reformkorszak lélekharangja" szól hozzánk 100 év távolából. A föld régibb, mint az ember. De a földnek az ember adja meg képét, színét, történetét: jelentőségét. Csak annyit jelent egy földrész s egy határolt rész nekünk, amennyi nyomot hagyott rajta az ember, s amennyit a rajta élő ember tett az emberért. Az ember a földön él, a földbe gyökerezik, de gondolkodó lény, s amit ellesett a természetből, amit tapasztalt a földön, azt nemcsak megőrzi, de tovább is fejleszti és kiegészíti elméjével. A természet lerögzített képei, a gondolatképek arra valók, hogy azonos vagy hasonló helyzetekben eligazodjék az ember ezek segítségével. Sőt még azt is megkísérli az ember, hogy koronkint maga szabjon irányt a fejlődésnek s a maga javára fordítsa a természet erőit. A koronkint felvetődő iránygondolatokat koreszméknek nevezzük. A mi korunk hármas vezérgondolata: közösség, fajiság, népiség.