Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:Szemere Pál még 1833-ban is arra gondolt, hogy Kölcsey megírandó életrajzában mindenek felett kritikai munkásságát, pályájának e legkitetszőbb részét, kellene fejtegetni. Pap Endre szerint Kölcseynek nem irodalmi műveiben, hanem szónoklataiban és politikai jellemében találjuk fel a halhatatlan részt. Ellenben Greguss Ágost Kölcseyben ép a sokoldalúságot tartja meglepőnek. E gazdag író - mondja Greguss helyesen - tulajdonkép több írót foglal magában.Kölcsey sokoldalúsága valóban meglepő, de azt hiszszük, hogy nem kicsinyeljük tehetsége gazdagságát, ha Szemere és Pap példáját követve ki akarjuk emelni irányai közül az uralkodót, mely a többinek mintegy színét adja meg. Ez irány nem a kritikai, nem is a szónoki, hanem a költői. Kölcsey sokféle elfoglaltsága közben kezdettől fogva mindvégig lyrai költő maradt, a titokzatos hangulatok s a hazafias bánat gyöngéd, szenvedélyes és mély érzésű költője. E téren szerezte legnagyobb dicsőségét. Lyrai hévvel árad gyakran szónoki stilje is. Tudományos munkásságának nagy érdemei vannak, de e munkásság jellemvonásai közül nem szabad kifelejtenünk a hangulatos költőhöz oly jól illő tulajdonságokat: a soknemü, néha ellenmondásokra csábító fogékonyságot, az ideges töredékességet s a subjectiv színezést.