Kölcsey Ferencz válogatott beszédei [antikvár]

Kölcsey Ferencz szül. 1790. aug. 8-án, Sző-Demeteren, Közép-Szolnokmegyében. Alig tizenkét éves korában teljes árvaságra jutván, s már előbb himlőben a balszemét is elveszítvén, a magányt kereső csöndes gyermek még zárkozottabb lett. Egyedüli örömét könyveiben kereste és találta fel. Kazinczy, kinek figyelmét egy tudományos kérdésnek megoldásra segítése által már 1805-ben magára vonta, idegen nyelvek tanulására serkenti őt, s Kölcsey alaposan elsajátítja a latin, görög, franczia és német nyelvet. Mikor iskoláit Debreczenben elvégezte, joggyakorlatra Budapestre jön, de itt megismerkedvén Kazinczy lelkes triászával, Horváth Istvánnal, Vitkovics Mihálylyal és Szemere Pállal, ügyvédi vizsgálatra nem jelentkezik többé, a Debreczenben neki fölajánlott tanszéket sem foglalja el, hanem teljesen az irodalomnak szenteli magát. 1815 körül jelennek meg költeményes művei, 1817-ben a Tudományos Gyűjteményben kiadja Kiss Jánosról, Csokonairól és Berzsenyiről irott bírálatait, ezek viszszahatása folytán az elméleti aesthetika terén folytatja munkásságát, s mikor 1832-ben Szatmármegye rendei országgyűlési követnek választották meg, mint szabadelvű politikus, ékes tollú kerületi jegyző és oly műszónok szerez érdemeket, a kinek iskolájából utóbb egy Deák, Eötvös, Szemere Bertalan és Kossuth kerülnek ki.