Költészet és szövegköziség [antikvár]

Előszó A 20. század végén íródott egyik legjelentősebb irodalomtörténeti munka Kulcsár Szabó Ernő A magyar irodalom története 1945-1991 című könyve volt, amely a hagyomány és a jelen dialógusát szem előtt tartva számolni tudott azzal is, hogy nem létezik végérvényes értékrend az irodalomtörténetben (sem), ezért természetesnek kell tekintenünk, hogy a mindenkor megírandó magyar irodalomtörténetet hamarosan megint újra kell értelmezni, és az új változások szellemében írni meg ismét. Természetes tehát, hogy az alább következő líratörténeti koncepció részben folytatja az említett irodalomtörténeti vállalkozást, részben pedig kiegészíti azt, amennyiben olyan alkotókra és olyan művekre helyezi a hangsúlyt, melyek akkor, onnan nézve kevésbé tűntek elfogadottnak (illetve pár évvel későbbi fejlemények). Vagyis az, hogy például majd az itt szóba kerülő szerzők közül Domonkos István, Zalán Tibor, Szombathy Bálint, Juhász R. József, Kovács András Ferenc, Tőzsér Árpád vagy Vida Gergely költészetére alapozva bemutatható egy jelentékeny líratörténeti fordulat, az utóbbi két-három évtized kutatásainak és az egyes életművekre vonatkozó recepciós fellendülésnek köszönhető. Kulcsár Szabó Ernő egy jelentőségteljes megállapítása szerint: múlttal kezdeményezett párbeszéd [ ] egyszerre áll a jelenben lehetséges hatástörténeti helyzetek és a tradíció nem automatikusan felnyíló horizontjának uralma alatt." (Kulcsár Szabó, 1994, 193) Innen nézve feltétlenül üdvözlendő és időszerű vállalkozásnak számított a