"Komédiámat hívom tanúmul" [antikvár]

Előszó Barátaimnak a Magyar Dantisztikai Társulatban Ennek a könyvnek a fő gondolatát előszöry4 Szentlélek poétája című könyvemben (Kelemen 1999) vetettem fel. A gondolat, sommásan fogalmazva, az volt, hogy az önreferencialitás kiaknázása Dante költészetének egyik alapvető vonása, tudatosan és rendszeresen alkalmazott eszköze.' A műveiben található önreferáló szöveghelyek vizsgálata ezért jó kiindulópont a művek alapjául szolgáló poétika rekonstruálásához.^ Következésképpen a dantei szövegek önérteimező helyei megbízható alapul szolgálnak ahhoz, hogy a hatástörténeti folyamatba belépve rájuk támaszkodva próbáljuk elvégezni a magunk interpretációs munkáját. A következőkben ezt a tételt szeretném részletesen kifejteni és alátámasztani. Nem az a szándékom, hogy újraírjam vagy kiegészítsem a régi könyvet. Az itt bemutatott vizsgálódások újak, s a belőlük levont konklúziók meglehetősen különböznek az előző könyv megállapításaitól, habár néhány kivételtől eltekintve nem is ellentétesek velük. Az első rész, mely az egész kötet címét viseli, összefüggő tanulmánynak tekintendő. A második „ lectura Dantis"-o\í-ít tartalmaz, melyek az Isteni színjáték egyes énekeinek értelmezésére, „olvasására" alkalmazzák az első részben kidolgozott szempontokat. A harmadik részben közök tanulmányok a Dante életművével kapcsolatos néhány általános filozófiai kérdést taglalnak. A könyv megírását az tette lehetővé, hogy az ELTE BTK dékánja a 2009-2010-es tanévre alkotószabadságot biztosított a számomra. Alkotószabadságomat a Római Magyar Akadémián töltöttem, abban az intézményben, melyhez régóta annyi szál fűz, s mely a legideálisabb feltételeket nyújtja az ilyenfajta vállalkozásokhoz. Ezúttal köszönöm meg azt a kitüntető figyelmet és támogatást, melyet Dezső Tamástól, az ELTE BTK dékánjától és Vígh Évától, a Római Magyar Akadémia akkori tudományos igazgatójától kaptam. Hasonló köszönet illeti a Római Magyar Akadémia minden akkori munkatársát. Könyvem fejezeteit folyamatosan megvitathattam azokkal a barátaimmal és munkatársaimmal, akikkel a Magyar Dantisztikai Társulat tagjaiként egy jövőbeli magyar Dante-kommentáron dolgozunk. Név szerint nem sorolhatok fel mindenkit, de külön is hadd fejezzem ki köszönetemet értékes észrevételeikért és tanácsaikért HofFmann Bélának, Mátyus 1 Teljesen jogos tehát azt mondani, hogy „az interpretációk, majd a lectura Dantisok soha véget nem érő sora magáéval a költőévei kezdődött" (PÁL 2009: 115). 2 Itt jegyzem meg, hogy az önreferenciahtás vagy az önreflexivltás vizsgálata az utóbbi években egyre inkább előtérbe került, s a filozófia és az irodalomelmélet köréből kilépve a vizuális művészetekről folyó elméleti diszkusszióknak, illetve a vizuális alkotások elemzésének is egyik vezető szempontja lett. Ennek illusztrálására hadd említsem két magyar szerző filmelméleti szakkönyvét (Pethő 2003; Vincze 2013).