Kortárs 1964. szeptember [antikvár]

GERGELY MIHÁLY Atlasz, mire rendeltettél? Tyfézz, csak nézz, „Kedvesz", még a tükröző esti vonatablakban is megismer-hetsz. Furcsa, de azóta az eset óta mindig azzal a váratlan és komikus selypítéseddel jutottál eszembe. Meglepődtél? Nem hitted volna, ugye, hogy itt találkozunk? Hogy kilépsz a folyosóra, egy cigarettára, és engem pillantasz meg a szomszéd fülkében Csak nem akarod elhitetni, hogy nehezen ismertél rám? Azért, mert négy éve nem találkoztunk, amióta Budapestre helyeztek? Ne akard elhitetni közönyös viselkedéseddel, hogy semmit sem jelent neked ez a találkozás. Telhetsz úgy, mintha a ringó vonatablakon kívüli fekete világ érdekelne, ahol nem láthatsz mást, csak lámpák »felvillanó és eltűnő fénygömbjeit, ós tudom, hogy magadban csak rám gondolsz. Annjrdra te mégsem taplósodhattál el, hogy mindent elfeledj. Nézz hát csak, „Kedvesz", ha már véletlenül találkoztunk. Vagy nem gondolod, ideje, hogy legalább egy néma dialógusban kibeszéljük magunkat? Szerencséd, hogy jól játszol, így hát kevesen tudják a volt endrői városi titkárról, az endrőtelepi Szerszámgépgyárak ügyviteli igazgatójáról, milyen esendő ember. Pontosabban: tudják, csak nem éreztetik veled, és sokan hamar felejtenek. Igaz, nem is jó mindenre emlékezni. Nem könnyűek az ember emlékei, tapasztalhattad. Látom, ezt érzed most te is, ezzel viaskodsz, de hiábavaló hadakozás, meg fogod tanulni, az ember nem szabadulhat emlékeitől, az árnyéka nem kíséri makacsabbul. Nem változtál, a réigi maradtál. Megőszültél, homlokod barázdált, azért most is olyan gőgös, beképzelt vagy, mint azelőtt. Pedig drága árat fizettél érte, lehet, hogy nem tanultál belőle? Te akartad ezt is, hogy barátokból ellenségekké legyünk, ne tagadd, te akartad! Emlékszel? összeakadtunk nemegyszer, miután ötvenhárom szeptemberében szabadon bocsátottak, én üdvözöltelek is, de úgy tettél, mintha nem is hallottad volna. Elmentél mellettem az utcán, mintha idegen mellett, és tudom, nem hinnéd el rólam, de én néztem utánad, és nagyon szenvedtem. A barátságunkat sajnáltam, amit megtagadtál. Meglepetten fordultam utánad, és azon csodálkoztam, hogyan tudsz olyan oktalanul gyűlölködni, mindent elfeledni? Talán a gyermekkorunkat is kivetetted magadból? Ugyanabban az utcában laktunk, a VIII. utcában, együtt játszottunk, elfeledted? Inaskorunkban együtt jártimk a szakszervezeti könyvtárba, nem emlékszel már arra sem? Ennyire meg'keményített volna a börtön, internálótábor három év alatt? Persze, benned bújkált mindez már előbb is, ott csak megerősödtek Átkozottul meleg nap volt. Valahányszor eszembe jut, mindig érzem az ínyszikkasztó szárazságot, az ember tarkóját átforrósító hőséget, a szállongó szilikátporral, korommai, a savanykás vasszaggal telitett levegő ízét. Percek alatt kiszárította a számat, a nyelvem letapadt. A testemet elöntő verejték alatt bizseregni, viszketni kezdett a bőröm, mintha ezernyi hangya lepte volna el. — 1351 —