kategória
szerző
cím
sorozat
betöltés...
kiadó
betöltés...
ISBN
évszám
ár
-
leírás
Előrendelhető
A mezők bármelyike illeszkedjen
A mezők mind illeszkedjen
![Ágai Ágnes - Kortárs 1969. február [antikvár]](https://lira.erbacdn.net/upload/M_28/rek1/286/1985286.jpg "Ágai Ágnes - Kortárs 1969. február [antikvár]")
Kortárs 1969. február [antikvár]
Ágai Ágnes, Alföldy Jenő, Almási Miklós, Bartók János, Demény Ottó, Devecseri Gábor, Dobai Péter, Dobozy Imre, Fábián Gyula, Fehér Ferenc, Féja Géza, Földes Anna, Gyergyai Albert, Hallama Erzsébet, Horgas Béla, Jávor Ottó, Joó Ferenc, Kányádi Sándor, Koltai Tamás, Kőszeg Ferenc, Lányi Sarolta, Lengyel Balázs, Marton István, Módos Péter, Moldova György, Nadass József, Ordas Iván, Pardi Anna, Ratkó József, Sipos János, Sós Endre, Sz. Kováts Lajos, Szabó B. István, Szabolcsi Gábor, Szalay Károly, Székelyhidi Ágoston, Takáts Gyula, Taxner-Tóth Ernő, Várkonyi Anikó, Vidor Miklós
online ár:
Webáruházunkban a termékek mellett feltüntetett fekete színű online ár csak internetes megrendelés esetén érvényes.
1150 Ft
Részletesen erről a termékről
Termékadatok
Cím: Kortárs 1969. február [antikvár]
Szerző:
Ágai Ágnes
,
Alföldy Jenő
,
Almási Miklós
,
Bartók János
,
Demény Ottó
,
Devecseri Gábor
,
Dobai Péter
,
Dobozy Imre
,
Fábián Gyula
,
Fehér Ferenc
,
Féja Géza
,
Földes Anna
,
Gyergyai Albert
,
Hallama Erzsébet
,
Horgas Béla
,
Jávor Ottó
,
Joó Ferenc
,
Kányádi Sándor
,
Koltai Tamás
,
Kőszeg Ferenc
,
Lányi Sarolta
,
Lengyel Balázs
,
Marton István
,
Módos Péter
,
Moldova György
,
Nadass József
,
Ordas Iván
,
Pardi Anna
,
Ratkó József
,
Sipos János
,
Sós Endre
,
Sz. Kováts Lajos
,
Szabó B. István
,
Szabolcsi Gábor
,
Szalay Károly
,
Székelyhidi Ágoston
,
Takáts Gyula
,
Taxner-Tóth Ernő
,
Várkonyi Anikó
Vidor Miklós
Kiadó: Lapkiadó Vállalat
Kötés: Fűzött papírkötés
Méret: 170 mm x 230 mm
Esztéta-filozófus, az MTA tagja.
A filozófia és a szociológia határterületein végzett kutatásai mellett több évtizede foglalkozik az ezredforduló gazdaságfejlődésével.
E témában jelentek meg a Léghajó Manhattan felett (1992) és a Napóra a Times Square-en (1995) című könyvei.
Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:Hová tűnt az a rengeteg pénz? - Válságkönyv (2009)
A filozófia és a szociológia határterületein végzett kutatásai mellett több évtizede foglalkozik az ezredforduló gazdaságfejlődésével.
E témában jelentek meg a Léghajó Manhattan felett (1992) és a Napóra a Times Square-en (1995) című könyvei.
Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:Hová tűnt az a rengeteg pénz? - Válságkönyv (2009)
Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. – ) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Kányádi Sándor 1929. május 10-én született Nagygalambfalván (Hargita megye, Románia). Édesapja Kányádi Miklós gazdálkodó, édesanyja László Julianna, akit korán, 11 évesen (1940) veszített el. Az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában, a középiskolát a székelyudvarhelyi református kollégiumban (1941–1944), a Római Katolikus Főgimnáziumban (1944–1945) és a fémipari középiskolában (1946–1950) végezte. Ezt követően beiratkozott a Szentgyörgyi István Színházművészeti Főiskolára, de a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar-irodalom szakos tanári diplomát 1954-ben, ám tanárként soha nem dolgozott, életét az irodalomnak szentelte.
Költői tehetségét Páskándi Géza (1933–1995) fedezte fel. Ő közölte 1950-ben első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1951–52-ben az Irodalmi Almanach segédszerkesztője, ezzel egyidőben néhány hónapig az Utunk, 1955–1960-ban a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője.
Bécsben 1967-ben előadást tartott Líránkról Bécsben címmel. 1984-ben egy hosszabb, észak- és dél-amerikai előadókörúton vett részt. 1987-ben meghívták a rotterdami Nemzetközi Költőtalálkozóra, de mivel útlevelet nem kapott, tiltakozásul kilépett a Román Írószövetségből. 1992-ben Izraelben erdélyi jiddis népköltészet-fordítását mutatta be.
Írói álneve Kónya Gábor.
A Confessio szerkesztőbizottság tagja, 1990-től az Antitotalitárius Demokratikus Fórum tiszteletbeli elnöke, 1997-től a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja.
A mai magyar költészet egyik legnagyobb alakja. A magyar irodalom közösségi elvű hagyományának folytatója. Az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors mint alaptémák határozzák meg költészetét, mely a közösségi létproblémákat egyetemes érvényességgel szólaltatja meg.
1958-ban kötött házasságot Tichy Mária Magdolna tanárral és szerkesztővel. Két gyermekük született: Zoltán Sándor (1962) és László András (1971). Unokahúga, Benedekffy Katalin gyermekként sokszor szavalta nagybátyja verseit, ma elismert színész-operaénekesként gyakori vendég a költő szerzői estjein.1958-ban kötött házasságot Tichy Mária Magdolna tanárral és szerkesztővel. Két gyermekük született: Zoltán Sándor (1962) és László András (1971). Unokahúga, Benedekffy Katalin gyermekként sokszor szavalta nagybátyja verseit, ma elismert színész-operaénekesként gyakori vendég a költő szerzői estjein.
Műveit angol, észt, finn, francia, német, norvég, orosz, portugál, román és svéd nyelvekre is lefordították. Életműsorozatát a Helikon Kiadó 2007-től adja ki, gyerekkönyvei különböző válogatásokban, versei megzenésítve és audió hordozókon is folyamatosan jelennek meg.
Kányádi Sándor 1929. május 10-én született Nagygalambfalván (Hargita megye, Románia). Édesapja Kányádi Miklós gazdálkodó, édesanyja László Julianna, akit korán, 11 évesen (1940) veszített el. Az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában, a középiskolát a székelyudvarhelyi református kollégiumban (1941–1944), a Római Katolikus Főgimnáziumban (1944–1945) és a fémipari középiskolában (1946–1950) végezte. Ezt követően beiratkozott a Szentgyörgyi István Színházművészeti Főiskolára, de a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar-irodalom szakos tanári diplomát 1954-ben, ám tanárként soha nem dolgozott, életét az irodalomnak szentelte.
Költői tehetségét Páskándi Géza (1933–1995) fedezte fel. Ő közölte 1950-ben első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1951–52-ben az Irodalmi Almanach segédszerkesztője, ezzel egyidőben néhány hónapig az Utunk, 1955–1960-ban a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a Napsugár című gyermeklap szerkesztője.
Bécsben 1967-ben előadást tartott Líránkról Bécsben címmel. 1984-ben egy hosszabb, észak- és dél-amerikai előadókörúton vett részt. 1987-ben meghívták a rotterdami Nemzetközi Költőtalálkozóra, de mivel útlevelet nem kapott, tiltakozásul kilépett a Román Írószövetségből. 1992-ben Izraelben erdélyi jiddis népköltészet-fordítását mutatta be.
Írói álneve Kónya Gábor.
A Confessio szerkesztőbizottság tagja, 1990-től az Antitotalitárius Demokratikus Fórum tiszteletbeli elnöke, 1997-től a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja.
A mai magyar költészet egyik legnagyobb alakja. A magyar irodalom közösségi elvű hagyományának folytatója. Az anyanyelv megtartó ereje, az erdélyi kisebbségi sors mint alaptémák határozzák meg költészetét, mely a közösségi létproblémákat egyetemes érvényességgel szólaltatja meg.
1958-ban kötött házasságot Tichy Mária Magdolna tanárral és szerkesztővel. Két gyermekük született: Zoltán Sándor (1962) és László András (1971). Unokahúga, Benedekffy Katalin gyermekként sokszor szavalta nagybátyja verseit, ma elismert színész-operaénekesként gyakori vendég a költő szerzői estjein.1958-ban kötött házasságot Tichy Mária Magdolna tanárral és szerkesztővel. Két gyermekük született: Zoltán Sándor (1962) és László András (1971). Unokahúga, Benedekffy Katalin gyermekként sokszor szavalta nagybátyja verseit, ma elismert színész-operaénekesként gyakori vendég a költő szerzői estjein.
Műveit angol, észt, finn, francia, német, norvég, orosz, portugál, román és svéd nyelvekre is lefordították. Életműsorozatát a Helikon Kiadó 2007-től adja ki, gyerekkönyvei különböző válogatásokban, versei megzenésítve és audió hordozókon is folyamatosan jelennek meg.
Mi is vagyok? Ön jogász? – érdeklődött egy francia jogászprofesszor egy emberi jogi konferencia szünetében. Gyerekkoromtól kezdve irodalmárnak készültem, könyvkiadói szerkesztő, lektor szerettem volna lenni.
Harmadik gimnazistaként azonban járni kezdtem a Petőfi Körbe, elragadtak a politikai viták, arra gondoltam, inkább jogász, s esetleg majd politikus leszek. Mire leérettségiztem, a jogász végzettségű bírók és ügyészek százával ítélték halálra a forradalom résztvevőit. Nem maradt hát más választásom, mint a bölcsészet. Tizenhat évig voltam könyvkiadói munkatárs, írtam kritikákat Örkényről. Déryről, Vas Istvánról, irodalmi tanulmányokat Kosztolányiról, Zsolt Béláról, de kritikáim túlnyomó többsége lektori jelentés volt: ezeket legfeljebb két-három kollégám olvasta. 1970-től nálam fiatalabb értelmiségiek nemzedékével kerültem kapcsolatba. Nemzedék- és munkatársaim többsége utálta a létező szocializmust, de a fiatalabbak úgy gondolták, lehet még esély a megváltoztatására is. Így tért vissza az életembe a politika. Egyre inkább bekapcsolódtam új barátaim ellenzéki munkájába, 1980-ban, éppen 41. születésnapomon elvesztettem könyvkiadói állásom. Két évig könyvesbolti eladó voltam, majd német nyelvtanításból éltem. 1981-től egyik szerkesztője lettem a Beszélő című folyóiratnak, amely állami engedély nélkül, vagyis az akkoriban széles körben ismert orosz szóval, szamizdatként jelent meg. A szerkesztés és az írás mellett részese voltam számos ellenzéki akciónak, tiltakozó aláírásokat gyűjtöttem, éhségsztrájkot szerveztem, röpcédulákat írtam és terjesztettem. A lakásomban időnként házkutatást tartottak, időnként bevittek a rendőrségre, civil ruhás állambiztonsági emberek jártak a nyomomban. Ennek ellenére az ellenzékben töltött tízegynéhány év volt életem legjobb korszaka: csupa olyan emberrel dolgoztam együtt, akiket becsültem, szerettem, akikben megbíztam. A három gyerekem is ekkor cseperedett kamasszá. A demokratikus ellenzék, bár politikai ellenzék volt, úgy tekintette: csupán alapvető, emberi jogainkkal élünk. Így tért vissza az életembe a jog és a jogvédelem. Amikor 1988-ban nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet típusú rendszer válságban van, egyik kezdeményezője voltam a Szabad Demokraták Szövetsége megalakulásának. 1980-tól országgyűlési képviselőként hivatásos politikus lettem. Úgy gondoltam, az emberi jogok érvényesülését ott kell legszigorúbban nyomon követni, ahol a legkönnyebben megsérthetik őket. Ezért lettem a titkosszolgálatok felügyeletére hivatott Nemzetbiztonsági Bizottság tagja, a liberális frakcióban pedig a rendvédelmi szervek reszortfelelőse. Közben azonban az újságírást sem akartam abbahagyni. 1990-től 1994-ig a hetilapként megjelenő Beszélő főszerkesztője voltam. A Beszélő az SZDSZ-hez közel álló lap kívánt lenni, de nem pártlap. A két össze nem illó szerep – egy párt képviselője voltam, egyúttal azonban egy, a párttól nem függő lap főszerkesztője – konfliktusok forrása lett. Az összeférhetetlenség folytatódott, amikor 1994-ben sikerült új életre támasztani az 1989-ben megalakult, de 1990-től tetszhalott Magyar Helsinki Bizottságot: politikus voltam, és egyúttal egy civil jogvédő szervezet vezetője. Egyebek közt ez volt az oka, hogy 1998-ban már nem indultam a választáson. 2006-ban lemondtam a bizottság elnöki tisztségéről, elsősorban, azért hogy írhassak: elmesélhessek néhány szórakoztató és olykor talán tanulságos történetet az életemből. Hetvenedik születésnapomra Várady Szabolcs tréfás verset írt. Így fejezte be (ez a reklám helye): „Élj, élj, de írj is, jó Ferenc! /Amit papíron megteremtsz, / az ám a ritka élvezet!”
A Magvető Kiadónál megjelent műve
K. történetei (2009)
Harmadik gimnazistaként azonban járni kezdtem a Petőfi Körbe, elragadtak a politikai viták, arra gondoltam, inkább jogász, s esetleg majd politikus leszek. Mire leérettségiztem, a jogász végzettségű bírók és ügyészek százával ítélték halálra a forradalom résztvevőit. Nem maradt hát más választásom, mint a bölcsészet. Tizenhat évig voltam könyvkiadói munkatárs, írtam kritikákat Örkényről. Déryről, Vas Istvánról, irodalmi tanulmányokat Kosztolányiról, Zsolt Béláról, de kritikáim túlnyomó többsége lektori jelentés volt: ezeket legfeljebb két-három kollégám olvasta. 1970-től nálam fiatalabb értelmiségiek nemzedékével kerültem kapcsolatba. Nemzedék- és munkatársaim többsége utálta a létező szocializmust, de a fiatalabbak úgy gondolták, lehet még esély a megváltoztatására is. Így tért vissza az életembe a politika. Egyre inkább bekapcsolódtam új barátaim ellenzéki munkájába, 1980-ban, éppen 41. születésnapomon elvesztettem könyvkiadói állásom. Két évig könyvesbolti eladó voltam, majd német nyelvtanításból éltem. 1981-től egyik szerkesztője lettem a Beszélő című folyóiratnak, amely állami engedély nélkül, vagyis az akkoriban széles körben ismert orosz szóval, szamizdatként jelent meg. A szerkesztés és az írás mellett részese voltam számos ellenzéki akciónak, tiltakozó aláírásokat gyűjtöttem, éhségsztrájkot szerveztem, röpcédulákat írtam és terjesztettem. A lakásomban időnként házkutatást tartottak, időnként bevittek a rendőrségre, civil ruhás állambiztonsági emberek jártak a nyomomban. Ennek ellenére az ellenzékben töltött tízegynéhány év volt életem legjobb korszaka: csupa olyan emberrel dolgoztam együtt, akiket becsültem, szerettem, akikben megbíztam. A három gyerekem is ekkor cseperedett kamasszá. A demokratikus ellenzék, bár politikai ellenzék volt, úgy tekintette: csupán alapvető, emberi jogainkkal élünk. Így tért vissza az életembe a jog és a jogvédelem. Amikor 1988-ban nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet típusú rendszer válságban van, egyik kezdeményezője voltam a Szabad Demokraták Szövetsége megalakulásának. 1980-tól országgyűlési képviselőként hivatásos politikus lettem. Úgy gondoltam, az emberi jogok érvényesülését ott kell legszigorúbban nyomon követni, ahol a legkönnyebben megsérthetik őket. Ezért lettem a titkosszolgálatok felügyeletére hivatott Nemzetbiztonsági Bizottság tagja, a liberális frakcióban pedig a rendvédelmi szervek reszortfelelőse. Közben azonban az újságírást sem akartam abbahagyni. 1990-től 1994-ig a hetilapként megjelenő Beszélő főszerkesztője voltam. A Beszélő az SZDSZ-hez közel álló lap kívánt lenni, de nem pártlap. A két össze nem illó szerep – egy párt képviselője voltam, egyúttal azonban egy, a párttól nem függő lap főszerkesztője – konfliktusok forrása lett. Az összeférhetetlenség folytatódott, amikor 1994-ben sikerült új életre támasztani az 1989-ben megalakult, de 1990-től tetszhalott Magyar Helsinki Bizottságot: politikus voltam, és egyúttal egy civil jogvédő szervezet vezetője. Egyebek közt ez volt az oka, hogy 1998-ban már nem indultam a választáson. 2006-ban lemondtam a bizottság elnöki tisztségéről, elsősorban, azért hogy írhassak: elmesélhessek néhány szórakoztató és olykor talán tanulságos történetet az életemből. Hetvenedik születésnapomra Várady Szabolcs tréfás verset írt. Így fejezte be (ez a reklám helye): „Élj, élj, de írj is, jó Ferenc! /Amit papíron megteremtsz, / az ám a ritka élvezet!”
A Magvető Kiadónál megjelent műve
K. történetei (2009)
Moldova György születési nevén Reif György (Budapest, 1934. március 12. –) Kossuth-díjas, Karinthy-gyűrűs, Prima Primissima díjas és kétszeres József Attila-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. A legolvasottabb kortárs magyar író. Legfőképpen a riport és a szatíra műfajában alkot.
Reif Sándor és Berkovics Mária zsidó szülők gyermeke. A „Moldova” nevet 1955-ben választotta magának, amikor első írása nyomtatásban megjelent. A nyilas uralom alatt 1944. november 29-én Vajna Gábor belügyminiszter rendelete a budapesti gettó felállításáról rendelkezett, ezért családjával együtt a budapesti gettóba deportálták, ott érte meg a háború végét. A Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakára járt négy évet, többek között Csurka Istvánnal egy évfolyamba. A főiskola után fizikai munkát (kazánszerelő) végzett, valamint tanulmányait is megszakította több hónapra a komlói szénbányában végzett munkával.
Filmírással hosszabb ideig foglalkozott, ennek eredménye volt többek között az 1959-ben megjelent „Szerelemcsütörtök”. Zenés bohózatát, a „Légy szíves Jeromos”-t 1962-ben vitték színre a Petőfi Színházban.
Novellái 1955 óta jelennek meg irodalmi folyóiratokban, antológiákban. Több mint 70 könyv szerzője, az „Idegen bajnok” 1963-ban jelent meg; irodalmi élete csúcsának a „Negyven prédikátor” (1973) és a „Ha jönne az angyal…” (1998) regényeit tartja. Saját véleménye szerint: „Rossz könyvem van, de hazug, tisztességtelen nincsen.”
1989 óta a Hócipőben is több alkalommal jelentkezett sorozataival.
1990-től három évig a Magyar Hírlap külső munkatársa volt, hetente jelentek meg írásai.
Írásaira jellemző a mindennapi élet központi problémáinak, kérdéseinek felvetése, cselekményesség, magányos, „mindennapi hősök” szerepeltetése. Fontos szerepe volt a világháború utáni magyar szociográfia megteremtésében (Magyarország felfedezése-sorozat), valós problémákkal foglalkozó riportkönyvei országosan ismertté tették nevét (Tisztelet Komlónak, Akit a mozdony füstje megcsapott…, A szent tehén).
2007-ben az URBIS kiadó megkezdte az „Életműsorozat” kiadását. 2009. március 12-én 75. születésnapja alkalmából az Uránia Nemzeti Filmszínházban dedikált.
Díjai
•SZOT-díj (1967)
•József Attila-díj (1973, 1978)
•Karinthy-gyűrű (1981)
•Kossuth-díj (1983)
•Nagy Lajos-díj (1993)
•Maecenas-díj (1994)
•MSZOSZ-díj (1995)
•Demény Pál-emlékérem (1995)
•Kollektív Pulitzer-díj (2000)
•Közbiztonsági Díj arany fokozat
•Aranysíp kitüntetés (mint tiszteletbeli vasutas)
•bolgár Hitar Petar nemzetközi szatíradíj
•Prima Primissima díj (2010)
Reif Sándor és Berkovics Mária zsidó szülők gyermeke. A „Moldova” nevet 1955-ben választotta magának, amikor első írása nyomtatásban megjelent. A nyilas uralom alatt 1944. november 29-én Vajna Gábor belügyminiszter rendelete a budapesti gettó felállításáról rendelkezett, ezért családjával együtt a budapesti gettóba deportálták, ott érte meg a háború végét. A Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakára járt négy évet, többek között Csurka Istvánnal egy évfolyamba. A főiskola után fizikai munkát (kazánszerelő) végzett, valamint tanulmányait is megszakította több hónapra a komlói szénbányában végzett munkával.
Filmírással hosszabb ideig foglalkozott, ennek eredménye volt többek között az 1959-ben megjelent „Szerelemcsütörtök”. Zenés bohózatát, a „Légy szíves Jeromos”-t 1962-ben vitték színre a Petőfi Színházban.
Novellái 1955 óta jelennek meg irodalmi folyóiratokban, antológiákban. Több mint 70 könyv szerzője, az „Idegen bajnok” 1963-ban jelent meg; irodalmi élete csúcsának a „Negyven prédikátor” (1973) és a „Ha jönne az angyal…” (1998) regényeit tartja. Saját véleménye szerint: „Rossz könyvem van, de hazug, tisztességtelen nincsen.”
1989 óta a Hócipőben is több alkalommal jelentkezett sorozataival.
1990-től három évig a Magyar Hírlap külső munkatársa volt, hetente jelentek meg írásai.
Írásaira jellemző a mindennapi élet központi problémáinak, kérdéseinek felvetése, cselekményesség, magányos, „mindennapi hősök” szerepeltetése. Fontos szerepe volt a világháború utáni magyar szociográfia megteremtésében (Magyarország felfedezése-sorozat), valós problémákkal foglalkozó riportkönyvei országosan ismertté tették nevét (Tisztelet Komlónak, Akit a mozdony füstje megcsapott…, A szent tehén).
2007-ben az URBIS kiadó megkezdte az „Életműsorozat” kiadását. 2009. március 12-én 75. születésnapja alkalmából az Uránia Nemzeti Filmszínházban dedikált.
Díjai
•SZOT-díj (1967)
•József Attila-díj (1973, 1978)
•Karinthy-gyűrű (1981)
•Kossuth-díj (1983)
•Nagy Lajos-díj (1993)
•Maecenas-díj (1994)
•MSZOSZ-díj (1995)
•Demény Pál-emlékérem (1995)
•Kollektív Pulitzer-díj (2000)
•Közbiztonsági Díj arany fokozat
•Aranysíp kitüntetés (mint tiszteletbeli vasutas)
•bolgár Hitar Petar nemzetközi szatíradíj
•Prima Primissima díj (2010)
Új vásárló vagyok!
új vásárlóval indíthatsz rendelést............