Bővebb ismertető
Veress MiklósOktóbervégzetImája hull a fának vagy eső, vagy levél. Sír egy bútor utánad, mint fáért a gyökér.Szétzsarátja a tájat, ameddig csak elér-tíz ujjam ég utánad, öklökbe belefér.Arra támasztom arcomellátni arcodig,míg párnád, min nem alszom,elbasztalankodik;fölös takaró zúdul rám őszként: létidő, ám léted elbiányul, mint szakadt lepedő;bár nem rúgjuk szét, szentem, estig, se hajnalig, ha szunyókál az Isten, holott bennünk lakikállítólag: a titka fény az árnyék mögött, ki óránk leállítja még ébredés előtt: