Kortárs 2006. november-december [antikvár]

Kis Pintér Imre Ötvenéves a Kortárs Magyar Nemzeti Galéria Köny\'tára Budapest ailornanybol tc ¦rölve Kedves Közönség, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ötven év roppant nagy idő nemcsak egy ember, de egy folyóirat életében is. Ráadásul ezen a huzatos helyen, ahol élünk. Ahol a körülmények sem igazán Árkádiára, inkább egyfajta „szellemi Bejrútra" vallanak. Ahol természetesen a materiális feltételek is nagyon szűkösek. Tíz évvel ezelőtt, a Kortárs negyvenedik évfordulóján még hosszan fejtegettem az ambivalens viszonyt a régi Kortárssal. Igyekeztem érzékeltetni másféle lehetőségeinket és céljainkat. Most azonban nem akarom ezt az örömünnepet oknyomozó elemzésekkel, magyarázkodással, netán még a tanulságok levonásával is elrontani. Mindössze megosztani szeretném Önökkel azt az élményt, amiről pontosan még az sem tudható, hogy valóban miből ered, no meg hogy mennyi lenne benne a mi érdemünk, akik vagy jó tizenhat éve - veszedelmes körülmények ide vagy oda - a legjobb tudásunk szerint akarjuk tenni a dolgunkat. Jó lenne hinni a százados szállóigékben, olyanokban, hogy „a jótett elnyeri méltó jutalmát". Mint Nagy László fogalmazhatta: „Megérhettem, hogy verseim érvényt szerezhettek maguknak, bár nem tettem értük semmit, nem szeivezkedtem, nem alázkodtam, nem vesztegettem se mást, se magamat." Ám tudjuk: nem így van, illetve mindig csak részben lehet így. Az életben legalább ennyire meghatározó az irracionális tényező: a „sors bona, nihil aliud", a jószerencse és az ezt elősegítő igyekezet. Róluk Illyés írta keserűen és reálisan; „az igazságot el lehet fojtani az eszme nem győz a puszta létezésénél fogva egünkre az Értelem nem megy föl oly magaerejűen, mint a Nap, hanem csak a többség buzgalma árán, s még akkor is pillanatonként kell tartani teljes erővel, teljes éberséggel." Szóval: így történhetett, hogy realitás és eszme sokféleképpen és sokféle fénytörésben mindvégig egyformán jelen volt az általunk szerkesztett Kortárs törekvéseiben. Ismét idézetekkel, Kosztolányit és Adyt összebékítve: az „eget ne vívj, mély kutakat ne áss" mellett ott volt a „vágtatok a Holdnak, mint minden jó vitéz ". Az elkötelezett moralitásról beszélek, ahogy Füst Milán példázata írta körül érzékletesen: „Egy tapasztalt, öreg káditól megkérdeztem egyszer, hogy mi a véleménye az igazságosságról. - Egész életemben kerestem - felelte ő. - És sohase találtad meg? - kérdeztem én. - Arról én semmit se tudhatok, testvér - felelte a kádi. - Elhangzott a Petőfi Irodalmi Múzeumban, 2006. noyember 3-án. 20016426