Kós Károly-emlékkonferencia [antikvár]

Kos Károly sokrétű; szerteágazó, polihisztori elmélyültséget tükröző munkásságát már többféle szempont alapján próbálták feldolgozni, megítélni és bemutatni. Különböző felfogású, irányultságú, többfajta „izmust" visszatükröző írások, tanulmányok elemezték életműve egy-egy szeletét. Születésének 130. évfordulója előtti főhajtó elemzés és értékelés volt a Magyar Művészeti Akadémia 2013. esztendei Kós Károly-konferenciájának feladata és elvégzendő munkája. A legendás személyiség egész életműve Erdélyről szól és Erdélyért terveződött, íródott, rajzolódott, amely tulajdonképpen nem más, mint az általa oly gyakran hangoztatott, ábrázolt, feldolgozott földrajzi és kulturális tájegység művelődése megrajzolásának és története felidézésének sajátos recepciótörténete. Kós Károly szülőföld-képét, mint az erdélyi mindenes műveiben kifejezett enciklopédikus nagyságrendű fogalmat előbb pontosan tisztázni kellene, mielőtt az elemzők önkényesen kedvesebb felükhöz - a jobb- vagy a baloldalhoz próbálják passzítani. Ha a nemzetet a maga teljességében, kerek egészként fogadjuk el, akármelyik részünkhöz igazgatjuk a magunkénak érzett szellemi jussát, az egyik felünk csupasz marad. Tamási Áron emblematikus székely főhőse, Ábel feltette az életnek értelmet adó kérdését: „mi végre vagyunk a világon?" Sikerült megkapnia a legmegfelelőbb választ. „Hogy valahol otthon legyünk benne." Kós Károly írásainak és rajzainak kalotaszegi főszereplői nem tettek fel kérdéseket, hallgatagabb emberek voltak. Másrészt maguktól is tudták a feleletet, melyet írójuk a nevükben is megfogalmazott egyik jó barátjának, Vincze Géza lelkipásztornak írt hitvallásos levelében: „a Te pátriád is mégis ez a kicsi erdélyi haza, és benne a kicsi,