Közegellenállás [antikvár]

Született "tíz évvel az ötvennégy évvel ezelőtt történtek után". "Embernek, s nem azért, hogy gerinc nélkül ébredjen." Élt egy, a pokol tüzétől is gyomorémelyítőbb korban, hitte "az emberi nem boldogító gondolatait: a békét és az alkotást", és írt, "mert nem hallgathatott". "Ember volt és magyar", de jól tudta, "a hovatartozás még nem erény, s nem is fegyver", egyszerűen csak azt szerette volna, "ha valahol tényleg otthon lennénk", mondjuk itt, ahol vagyunk. Nem vágyott arra, hogy "felrobbantsa a világot, mert megtette ezt helyette maga a világ", talán csak arra, hogy "a fejeket - a változatosság kedvéért - néha gondolkodásra is használják", de még ezt sem érhette meg, hisz "minden kezdetben ott van a vég". Néha nem tudta, "kering-e vagy forog vele a Föld", de egész életében "látni akart, nemcsak nézni." bosszantotta, ha "hátulgombolós kismacskának" nézték, elkeserítette a "turul átok" és örvendeztette, ha azt mondták neki, "a Napló a mi lelkiismeretünk tükre". Vagyunk mi, úgy öt-hat milliárdnyian, akik úgy érezzük, ember és kor kölcsönhatásában az előbbi csupán egy vergődő és tehetetlen porszem, akit kénye-kedvére dobál ide-oda a hatalmas és erős szél. Általában a kor történik velünk, és nem mi a korral. Pedig a szellem felemelkedése talán épp ott és épp akkor kezdődik, amikor a kort nemcsak átvészelni, hanem megélni, megírni és megváltoztatni próbáljuk. Te most, kedves olvasó, egy olyan ember könyvét tartod a kezedben, aki nem a gyenge szellőt, hanem a vérzivatart próbálta megállítani egyetlen fegyverével, a tollal. Ha a végére érsz, te is rá fogsz jönni: ennek az embernek egyszerűen nem is volt más választása. Mást nem tehetett, mert soha nem adta meg magának azt a jogot, hogy hallgasson. "Mindenki véletlenül jött a világra, de nem véletlenül él." Aligha lehet hitelesebb módon bizonyítani egy állítást, mint ha valaki egész életét teszi le mellé zálogként. Aki ezt mondta, ezt tette, Keszég Károly nem véletlenül élt ezen a Földön. És ő már arra a kérdésre is tudja a választ, amitől mi még mindannyian rettegünk: Vajon a halál sem véletlenül jön majd el értünk?