Közléselméleti előadások [antikvár]

Amikor Raymond Cartier-t, a francia polgári újságírás világhírű "öreg rókáját" arról faggatják, hogyan tud a világ bonyolultabb eseményeiről is közérthetően írni, rendszerint ezt válaszolja: "Nem becsülöm túl olvasóim tudását, de nem becsülöm alá intelligenciájukat sem!" A jelszó tetszetős, sőt igaz. Kimondva vagy kimondatlanul, tulajdonképpen minden gyakorlottabb, hivatását szerető és közönségét becsülő újságíró szakmai kódexében benne van. Nehézsége nem akkor támad az újságírónak, a rádiósnak, a televíziósnak, amikor ilyen normákat, követendő elveket megfogalmaz magának. A nehézségek ott kezdődnek, ahol töprengeni kezd, hogy minek alapján becsülje fel - ha csak hozzávetőlegesen is - olvasói, közönsége tudását vagy intelligenciáját. Saját tapasztalatai alapján? Reménytelen dolog, hiszen egy több százezer főt számláló olvasótábort lehetetlen személyesen "kitapasztalni". A laphoz érkező levelek alapján? Veszélyes vállalkozás, mert könnyen félrevezető lehet. A szerkesztőségbe érkező levelek ugyanis sohasem az egész olvasótábor nézeteit fejezik ki, hanem csak egy-egy szűkebb, s több szempontból is eléggé különleges réteg véleményét.