Kritika 1971. október [antikvár]

Részlet: B. NAGY LÁSZLÓ A megújulás nemzedéke Az 1954-es év a magyar prózában a nagy meglepetések esztendeje volt. A párt 1953 júliusi határozata, illetve a Szabad Nép Közelebb a valósághoz című, a korábbi évek sematizmusát mintegy törvényen kívül helyező cikke után megélénkült irodalmi élet már ebben a másfél esztendőben meghozta az első, maradandó értékű, a kor valóságával szépítés nélkül szembenéző szépprózai alkotásait. Ekkor jelent meg a változás egyik előhírnöke, Veres Péter Almáskertit, mely már korábban, kiadatlanul is fölkavarta a szellemi és politikai életet; Sarkadi Imre Verébdűlő c. elbeszéléskötetének első, a tsz-mozgalom belső ellentmondásait föltáró írásai, Karinthy Ezer év című riportja, a későbbi dráma egyenértékű, riportázsból kifejlesztett változata, hogy csak három példát említsünk a hullámzó színvonalú, de az előző évek termésénél mindenképp gazdagabb, színesebb és tartalmasabb irodalmi publikációkból. Ám a legnagyobb meglepetést — s egyszersmind az új tájékozódás közvetett igazolását — mégis egy új írónemzedék tüneményszerű jelentkezése keltette — egyelőre még szétszórt, de nemcsak szenzációt keltő, hanem esztétikailag is kimagasló írásokban, melyekre éppen a pályakezdés bizonytalansága volt a legkevésbé jellemző, sokkal inkább az a fölényes biztonság, amivel „ráhibáztak" a saját hangjukra. Persze nem valami csodaszerű felismerés volt ez, hanem az ismeretlenségben folytatott kísérletezés, önalakítás, némelyeknél a szívós és céltudatos pedagógiai munka tisztára szűrt végeredménye: a technikát fölényesen birtokló „profik" s a tulajdon mondandójukat meglepő tisztasággal intonáló „originális tehetségek" egyképpen akadtak e nemzedékben. Lássuk előbb a tényeket. Az 54-es év egyértelmű lelkesedést, sőt rajongást kiváltó, széles körben kommentált eseménye volt például Sánta Ferenc Sokan voltunk c. novellájának közlése az Irodalmi Újságban. Az elbeszélés ma is kulcsdarabja a szocialista prózának. Sántát egyhangú csodálat fogadta — neki később, már az ötvenes évek végefelé kellett szembenéznie bizonyos félreértésekkel, sőt az irodalmi, vagy éppen politikai színezetű konzervativizmus erőivel —, de Csurka Nász és pofon című, ugyancsak ez évben, a Művelt Népben publikált elbeszélését már a szocialista ifjúság meg-rágalmazásával vádolták, míg Kamondy László Csillagbeli jelentkezéséről, a Verekedőkről még az írószövetség fórumán is heves vita folyt, hogy nem a perspektívátlan naturalizmus és pesszimizmus támadt-e föl benne. Kevesebb izgalmat, de méltánylóbb érdeklődést keltett Szabó István Lázadójának közlése az Új hangban, Moldova György Ördög Feri és a tizenkét házak című lírai elbeszélése a Csillagban. Ezek az írások ma is túlnőnek önnön jelentőségükön; noha szépirodalmi alkotások, egy nemzedék manifesztumának számítanak. Mert hamarosan nyilvánvaló lett, hogy nem pusztán néhány író pályakezdésének tanúja lehetett a korabeli olvasó, hanem a tematikai, szemléleti, vagy más természetű különbségek ellenére — melyek később a tájékozódás gyakran ellentétes útjaira vitték ezeket az írókat, sőt életművüket is bizonyos értelemben elütő szakaszokra tagolták — egységes, körülhatárolható karakterű és programú nemzedék lépett fel 1954-ben. Hisz hamarosan a vidék is hallatta hangját: Pécsről, a Dunántúl hasábjairól jelentke- 1 Kritika 1