Két kor mezsgyéjén [antikvár]

Kiadói borítója kopottas.
A csehszlovákiai magyar irodalom első szakaszáról, két világháború közötti korszakáról eddig még nem született olyan marxista igényű összefoglaló munka, amely komolyabb és teljesebb tudományos értékkel és történelmi hitelességgel bírna. Azok a kisebb-nagyobb terjedelmű és fogyatékosságaik ellenére is úttörő szerepet betöltő összefoglalási kísérletek és vázlatok, amelyek az elmúlt másfél évtizedben meglehetősen csekély számban íródtak, egyrészt nem jutottak túl az ismeretterjesztés színvonalán, másrészt a dogmatikus történelmi és irodalmi szemlélet torzító befolyása alatt álltak. Az utóbbi befolyás alól nem volt teljesen mentes az a néhány maradandó értékű tanulmány sem, amely az itteni irodalmi hagyomány egy-egy jelenségét, részletét kellő tudományos alapossággal és erudícióval dolgozta fel. Az összefoglaló és felmérő jellegű próbálkozások tudományos fiaskóját nemcsak a rendelkezésre álló és feltárt adatok apriorisztikus és voluntarisztikus felhasználása és értékelése idézte elő, hanem a behatóbb anyagismeret és kiforrottabb tudományos módszer hiánya és az anyagfeltárás elégtelensége is. Az 1945-1948-as évek tabula rasája után az itteni magyar irodalomkutatásban és hagyományszemléletben még fokozottabb mértékben az volt a helyzet, amit Fábry Zoltán egykor az 1918-as fordulat utáni időszakról állapított meg: "Kezdők voltunk mindenképpen, és átmenet nélkül mesterekké, hangadókká kellett válnunk..." Tanultunk, tanulók voltunk, és máris tanok és tanítók felett kellett ítélkeznünk. Ez persze nem mehetett gikszerek nélkül."