Kurucz Gyula írói világa [antikvár]

A valóság határai A mese válsága (Nohát meséljünk ) Kurucz Gyula első kötetei bizonytalan, értékhiányos világot éreztetnek keletkezésük hátterében. Ennek a bizonytalanságnak a jelzésére kézenfekvő az ironizáló parabola, a szétzilált mese, a huszadik századi elemekkel át- meg átszőtt csökevényes mítosz. Nincs igazi szervező erő, nincs igazi középpont, elmosódottak a határok. Fantasztikus történetekben megírva ez már önmagában, tartalmi vonatkozások nélkül is adekvát világmodellnek tekinthető, ha figyelembe vesszük, hogy egy fiatal, az írói pályára éppen megérkező művész-értelmiségi helykeresése, bölcselkedése, szerepértelmezése áll az írások mögött. A direkt megnevezés helyett, a közvetlen értelmezés és ítélet helyett Kurucz Gyula a hetvenes évek elejének szövegeiben egymás után alkotja fikciós világmo-delljeit. Egyikükben sem érezni a törvények szabályozó, megtartó erejét. Helyette ködös, elmosódó körvonalakat, homályos szabályokat, identitásukat vesztett vagy azt soha el nem nyert személyiségeket, személyiségroncsokat látunk. Ha tehát a szerző ítéletét nem is tudhatjuk meg, közérzete, teremtett írói világába vetített magán- és közemberi hangulata mégis a lehető legpontosabb látleletét adja saját korának. A Nohát meséljünk (1970) világában (világaiban) az egyetlen összetartó erő maga a mesélés. Nem a mese mint műfaji keret, nem a mese mint rendezettség, hanem a mesélés mint beszédaktus, a történetmondás mint folyamat. A könyv címe is csupán fel-idéző-teremtő beszédet ígér, azt is kizárólag az elbeszélői szándék kinyilvánításaként. Nincs megadott téma, nincs kitűzött cél, csupán a szerző-narrátor történetkezdő levegővétele: Nohát meséljünk. 5