Ládafia-történelem [antikvár]

Bajorországi éveim során, Münchenben, százéves festett parasztládát pillantottam meg a drága, belvárosi népművészeti bolt kirakatában. Pontosan akkorát, mint magyar tulipános társai, de ennek az elejére két virágkosár van pingálva, közöttük meredez rozsdás zárban a jókora kulcs.Megvettem a ládát, most itt terpeszkedik a londoni dolgozószobám sarkában, tele kéziratokkal, lapkivágásokkal, az utókor számára kortörténeti dokumentumként megőrzött mindenféle papirosokkal. Ha lapozgatok a levelek, iratok között, történelmi adalékok tucatjai bukkannak fel. 1942 Legelsőnek egy fekete-fehér fénykép került a kezembe. A szigetszentmiklósi sík vidéken, a Les-hegyen, magában álló, fehérre meszelt tanyával a háttérben, az akkor harminckét éves Erdei Ferenc ül egy földre fektetett fatörzsön, viseltes bakancsban, csíkos munkanadrágban, rövid ujjú fehér ingben, napbarnítottan, kissé nyíratlan üstökkel. Valamiféle papírral babrál. Előtte az apja áll, fekete ruhában, nyakkendő nélküli fehér ingben, kalappal a fején. Az öreg Erdei mögött háromévesforma, mezítlábas, szőke parasztfiúcska látható (a fotó hátoldalán lévő felirat szerint Keresztúri Józsi). Bizalmatlanul néz a fényképezőgép lencséjébe. Mellette én feszítek, ötévesen, mackóruhában, azt figyelve, mit matat a házigazda. Talán levelet hozott neki a faluból, a szigetszentmiklósi postáról idősebb Erdei Ferenc, s azt olvassa. Több mint valószínű, hogy a fényképezőgépet Majláth Jolán kattintottá el, a felvétel főhősének élettársa. A Veres Péterre hajazó öreg Erdei biciklin járt a faluba, s egyszer úgy hozta meg az üveg szódát, hogy a palack