"Látni, teremteni kell" [antikvár]

KULCSÁR SZABÓ ERNŐ A tanár és filológus köszöntése Minden jubileumi alkalom szükségképpen kelti annak illúzióját, hogy épp ott és épp akkor vonható meg egy-egy életmű, tudományos munkásság mérlege, amikor azt úgyszólván kikényszeríti a naptári számszerűség. Mert az ilyen pillanatok, legyenek mégoly ünnepiek is, rendszerint munka közben, lezáratlan kéziratok és tervezett munkák közt „étik utol" az embert. Nagyon művi és világidegen módon kell alakulniuk ahhoz a körülményeknek, hogy épp kerek évfordulók táján kerüljön pont korszakos művekre. Sipos Lajost a Babits-levelezés legújabb kötetének közreadása idején érte az ünnepi pillanat. Amennyire tudom, úgy, hogy a következő is készen áU már, csupán a megjelentetési költségek előteremtésétől függ, mikor láthat napvilágot Lehetséges-e akár átmeneti mérlegét is adni hát egy olyan munkásságnak, amely még áttételesen sem saját monumentuma megépítésén munkálkodik, hanem néhány nagyobb szakmai-tudományos ügynek áUt a szolgálatába? Sipos Lajos esetében ráadásul olyanoknak, amelyek sem azonnali sikerekkel, sem látványos végeredménnyel nem kecsegtetnek. A magyar irodalmi modernség filológiájának textológiai alapzata ma ugyanis még éppoly hiányos építésű, mint amilyen Idlátástaknok az irodalom- és kultúraoktatás ügyének távlatai Márpedig Sipos Lajos éppen ennek a két nagy — és a maga módján beláthatatlan feladattömeget felhalmozó — terülemek szentelte a munkásságát. Egyszersmind azzal is számot vetve, hogy így személyesen maga is lezárhatatlan és befejezhetetlen ügyeknek kötelezte el magát. Nem ringatva magát olyan jól ismert filológusi illúziókban, mintha megoldható volna egy-egy verselésmód „rejtélye" vagy végleg feltárható volna egy-egy epikai mű világra vonatkozó „értekne". Babits körüli kutatásai ráadásul egy olyan, évtizedekig ellentmondásosan - ha nem mostohán - kezelt klasszikus értelmezésének szövegkritikai megalapozását tűzték ki célul, aki nélkül hitelesen nem kutatható a magyar kulturális modemség története. Nem itt a helye a Babits-próza, -dráma és -levelezés immár húszegynéhány éve általa gondozott kiadások kritikai értékelésének. Az azonban el nem hanyagolható tény, hogy a párhuzamosan több műhelyben folyó Babits-filológiai kutatásoknak ezek a kötetei megvannak, a szövegek hozzáférhetők és — ellentétben a hiányzókkal — megítélhetők a történeti kutatás távlatában. Sipos Lajos, az irodalom filológus kutatója - s ebben rejlik eddigi pályájának egyik különiegessége - mindvégig olyan tanárként írt és beszélt a modem magyar irodalomról, aki maga az oktatás minden szintjén komoly tapasztalatokra tett szert és e tapasztalatait az oktatásügy egészében is igyekezett érvényesíteni. Ennek a hosszú történetnek változékony kimenetelűek a sikerei - éspedig nem Sipos Lajosnak felróható okokból. Lényegében — s ez nem kevés a magyar oktatásügy utóbbi évtizedeinek kacskaringós története láttán — mindvégig következetes, minőségi alapú álláspontot igyekezett összhangba hozni a tartalmi-szemléleti korszerűsítés törekvéseivel. Az oktatás lényegeként mindig azt tartva szem előtt, amit Ortega híres egyetem-irata így fogalmazott: „pontosan csak olyan mértékben tanítsunk, amilyen mértékben nem lehet tanulni" (Misión de la