Bővebb ismertető
Dsida Jenő (1907-1938) erdélyi költő nevét elsősorban a magyar költészet szerelmesei ismerhetik. 1924-ben jelentek meg első versei Benedek Elek Cimbora című gyermeklapjában, első verseskötete, a Leselkedő magány 1928-ban látott napvilágot. Az Erdélyi Helikon munkatársa, majd a Pásztortűz társszerkesztője lett, az 1930-as erdélyi irodalmi élet elismert, vezető személyisége, a Nyugat harmadik nemzedékéhez hasonlítható formaművészettel és hatalmas műfordítói munkássággal. Korai halálát egy meghűlésből eredő szívburokgyulladás okozta.
Dsida Jenő fiatalkora ellenére igen nagy életművet hagyott maga után, prózai írásainak eddigi legteljesebb válogatását most Tertinszky Edit összeállításában adjuk közre nagy örömmel és abban a reményben, hogy e kivételes szellem a huszonegyedik század elején is segíthet abban, hogy a magyar értelmiség megérthesse és feldolgozhassa az erdélyi magyar irodalom legfontosabb irányzatait. Dsida Jenő cikkei, esszéi, tanulmányai irodalomról, művészetről, vallásról, a magyar nyelv szépségeiről Babits és Kosztolányi legjobb ilyen témájú munkáival vetekednek, s az érdekes kortársakról készült portréi, interjúi, emlékezései bepillantást engednek a harmincas évek Erdélyének az anyaországéval együtt lélegző kultúrájába. A könyv- és színikritikák, novellák, karcolatok, vallomások Dsidában egy olyan prózaírót és irodalomszervezőt mutatnak be, aki méltó az eddig jobbára költeményeiből ismert fiatal zsenihez. A számos, eddig válogatásban meg nem jelent kiváló írás nemcsak Dsida Jenő pályaképének jobb megértését szolgálja, de arra az adósságra is figyelmeztet, melyet még legnagyobb költőink, íróink gyűjteményes, kritikai kiadását illetően sem egyenlítettünk ki.
Budapest,
2001. június
Szentmihályi Szabó Péter