Levelek Magdához [antikvár]

[Budapest, 1956. november]Kedves Magdi és Laci!Múlt pénteken 9-re odamentem hozzátok, mert a telefonotok nem felelt, s féltem, hogy nekivágtatok a sajkodi útnak. Legalább Magdát szerettem volna lebeszélni róla. Nem találtam senkit ott; 11-kor meghallottam, hogy már el is mentetek. Néhány nehéz napunk volt utána. Amikor a sürgönyötök megjött, mind a ketten sírtunk. Éjszaka anyú s én is ott aludtunk Zoltiéknál. A gyerekek fehér egere beszabadult az albérlő szobájába, ahol én aludtam; ott mászkált a párnámon; átmentem anyuhoz a gyerekszobába. Ha délután a boldogságtól sírtunk, hogy átértetek, most a boldogtalanságtól, hogy talán örökre elszakadtunk. Nekem különösen fájó Magda elvesztése: lányaim közt ő volt, aki egy kicsit törődött velem.A lukas kabátbélésem, a kóborlásban leszakadt gombjaimat holnap Annus nénihez viszem el őhelyette. De hát nem mi vagyunk a fontosak, hanem hogy valaki mégiscsak tovább él a családból remélem, nemcsak ti, hanem a jövő, szabad unoka is. Jól tettétek, hogy nem búcsúztatok el tőlünk; nagyon fájdalmas lett volna, s Magda elszánt, zárkózott szíve is, ki tudja, bírta volna-e, amire elhatározta magát.Hogy itt mi történt azóta, anyú, Csöppiék, biztosan megírták. A lakás átadása, bútorok elhozása, Erzsi mama elhelyezkedése, úgy látom, szerencsésen folyt le. Nagyon szeretnénk rólatok hallani valamit: hova, melyik országba készültök, Laci hol kap munkát. A nyugati fogadtatás, úgy hiszem, nem olyan fenékig tejföl, mint sokan elképzelték, de ti a nyelvtudástokkal, kis pénzetekkel, úgy hiszem, könnyen átértetek az első nehézségeken.