Magyar fanyar II. [antikvár]

Az adott korban, az adott időben, ennyi volt kihozható belőlem.Játékos írások egy nem túl mókás közegbenA vidéki magyar létről valószínűleg kevés olyan szórakoztatóan elgondolkodtató, kellemesen szellemes, ugyanakkor ingerlően hiteles könyv született a harmadik évezred hajnalán, mint ez itt. Mi volt érzékelhető ezekben az években az országos és a világpolitikából, mi csapódott le a kisemberek szintjén Tolna megyében, hogyan kommentálta a jelenségeket, hogyan csúziizgatta a rettentően rettegő páncélos vitézeket egy napilapíró, a maga omladozó végvárából? Erről szól ez a glosszakötet. A harc többfrontos volt. Meg kellett küzdeni a politikából, és az azt kiszolgáló sajtóból kiábrándult olvasók kegyeiért. Tekintettel kellett lenni az interjúalanyok és a hirdetőpartnerek óhajaira, megkísérelve a lehetetlent: kerek írást kihozni olyan sztorikból is, amelyekről az egyik fél nem nyilatkozott a másik meg csak anyázott. Véleményszabadságot illett ígérni mindenkinek, tudva, hogy az újságírói véleményszabadság már megint nem létezik. Csak most nem az állampárt diktált, hanem a világpiac, a hitelválság, meg mindenki, aki egy gyufacímkényi hirdetési felületet megvett a lapban.A nyomtatott sajtóban, az internet térhódítása miatt is drámai példányszámcsökkenés következett be, tehát pénzt kellett szerezni, politikusoktól, cégvezetőktől. Vagyis még üresebbek lettek az újságok -nyálas, fizetett cikkekkel, reklámokkal megtöltve -, még tovább apadt az előfizetői szám.Mindennapos csetepaték jellemezték a szerkesztőségek belső munkáját. Az újságírók igazságérzete és lelkiismerete nem nyugodott, világgá akarták kiáltani a frankót, de ezt a szerkesztők - akik maguk is szong(attat)ások közepette kínlódtak - nem engedhették. Mert - sajna, de való - a politikai mutyi és a hirdetési biznisz előkelő rabszolgahaj csáraivá váltak. Vagy ha nem, akkor visszamehettek napközis tanárnak.Mindeközben önmagával sem volt kibékülve az a zsurnaliszta, aki nem megélhetési cikkgyártásról álmodozott pályája kezdetén. Aki nívós publicisztikákhoz szerette volna adni a nevét. Aki a nagy nyelvcsattogások közepette is meghallotta a kisember panaszát, de nem tolmácsolhatta azt,3