Magyar irodalom [antikvár]

RÉGI MAGYAR IRODALOM (a kezdetektől 1772-ig) IRODALOM, EMBER, TÁRSADALOM Irodalom, ember, társadalom ¦— egymástól el nem választható fogalmak; azt is mondhatnánk: feltételezik egymást. Mint minden művészet, az irodalom is csak emberi, társadalmi viszonylatban létezik. Irodalmon koronként mást-mást értettek; az irodalom szót hol tágabb, hoi szűkebb tartalommal használták, nem mindig vontak éles határvonalat a szépirodalom és más írásos művek közé. Volt olyan korszak, amikor körébe sorolták a tudományos (például történeti) munkákat is, az írásban (nyomtatásban) megőrzött, illetve élőszóban kifejezett szellemi termékek összességét. Ma inkább szépirodalmat értünk a szón, de beletartozik a népköltészet is. Az irodalom létrehozója, hordozója egy társadalmi közösség, eszköze a közösség által beszélt nyelv. A többi művészettől épp eszköze révén különbözik: a festészet anyaga a vonal, a forma, a szín; a szobrászaté a kő, a fa, a márvány, a bronz; a zenéé a hang, a dallam, a ritmus — az irodalomé a szó, a szüntelenül változó nyelv. Az irodalmat elválaszthatatlan szálak fűzik az őt létrehozó meghatározó korszakhoz, társadalomhoz, sőt része annak, helye, jelentős szerepe van a társadalom, az emberi közösség életében. A maga sajátos eszközeivel valóságfeltáró, a valóságot újrateremtően visszatükröző szerepet vállal és teljesít. A meghatározott történelmi-társadalmi viszonyok között élő ember művészi megjelenítésével az író hat az olvasóra, befolyásolja érzelemvilágát, alakíthatja magatartását, kielégíti az ember örök idők óta élő esztétikai igényét, fejleszti a szépérzékét. Az irodalmi mű nem önmagában, nem elszigetelten létezik. A különböző korokban született alkotások között rendszer, összefüggés van, egy nép irodalma, társadalmi, művelődési tényezőktől, stílusirányzatoktól meghatározott folyamat. A külön művek összességéből — az illető