Magyar Shakespeare-tár IX. [antikvár]

Részlet a könyvből: A SENTENTIA SENECÁNÁL ÉS SHAKESPEARENÉL. Irta HEGEDŰS ISTVÁN. Schillernek a Művészetek hódolata czímű költeményében a «költészet» büszke önérzettel mondja: «Mérhetetlen birtokom a Gondolat.» És a cselekvés művészetében: a drámában is gondolatokban alig van gazdagabb költő, mint Schiller. A földi szenvedély véres küzdelmei közül a gondolat szárnyán emelkedik föl az eszmények világába. Szállóigévé vált a legtöbb gondolata. Ugyanaz mondható Goethéről. De hát Shakespeare gondolatvilága nem vált-e közkincscsé? Ez a kifejezés: shakespearei gondolat, sajátos jelentést öltött. Van benne valami a fenségből, az életbölcsességből. A psychologiai örök igazságok revelatiójaként hat ránk. A drámai hősök sorsában az emberi élet ethikai törvényei nyernek megvilágítást. A modern dráma, kivált a realistikus dráma, az élet cselekvésvilágát közvetlen hűséggel törekszik visszaadni. A drámai küzdelem rohamos, végzetes, feltartózhatatlan. Magával ragad, nem ad pihenőt az elmélyedésre. Pedig a gondolat szülőanyja a meggondolás, mely a concret eseményből, a véges világból, az abstrakt eszmék végtelen világába emelkedik. Az antik görög tragédia külön személykép állította föl a tragikai kart, mely a színpadon lejátszó cselekvény megrendítő vagy fölemelő hatása alatt mélységes gondolatokban fejezi ki a cselekvény erkölcsi tanulságait. A lyrai-didaktikus elem a karénekben külön költői műfajt teremtett, mely szorosan összeszövődött a drámai cselekvénynyel.